Szép siker tét nélkül

2020.01.29. 21:20

A Körmend 22 pontos zakót tett a Kijev nyakába

Enervált, pontatlanul célzó és puhán védekező ellenféllel találta magát szemben az Egis Körmend kosárcsapata a FIBA Európa-kupa második csoportkörének 5. fordulójában. A továbbjutási esély nélkül pályára lépő piros-feketék nagy zakót tettek a már negyeddöntős BC Kijev Basket nyakába.

Tóth Judit

Frank Turner 17 pontot szerzett, csupán két kísérlete nem talált célba

Fotó: Szendi Péter

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a tragikus körülmények között, helikopter-balesetben elhunyt kosárlabda-legendára, Kobe Bryantre. A körmendi Városi Sportcsarnok előtt mécsesek égtek, és egy kép is felkerült az épület falára a Los Angeles Lakers egykori sztárjáról. A feldobást Józsa Ferenc végezte el, aki születésnapjára kapta a lehetőséget. A csapatok – csakúgy mint több kosárlabdapályán világszerte – lepörgették az első két támadásnyi időt Kobe Bryant emlékére.

Jól kezdett a Körmend, igen gyorsan 5-0 állt az eredményjelzőn, Turner jóvoltából. Varnado ott folytatta, ahol a hétvégi, Paks elleni bajnokin abbahagyta. Hamar hozzátett két triplát, majd megint Turner növelte a hazai pontokat. A Kijevnél a két magas ember, Koreniuk és Pavlov próbálkozott sikerrel palánk alatt, a többiek nem igazán tudtak felnőni a feladathoz. Kilenc kísérletből egy tripla esett be az ukránoknál, egyedül Hill célzott pontosan. A negyed második felében is tüzelt a vendég csapat, eredménytelenül. Fürgébb, lendületesebb volt a házigazda, és jól is dobott. Ferencz adta meg a kegyelemdöfést az első kisszünetre egy újabb hazai hárompontossal, ekkor már húsz pont volt a Körmend előnye (33-13).

 

Frank Turner 17 pontot szerzett, csupán két kísérlete nem talált célba
Fotó: Szendi Péter

A második etapban is az Egis Körmend szerzett először pontokat. Németh is feliratkozott a hárompontos dobók listájára, de erre Krutous azonnal válaszolt (38-18). Gyengén védekezett a Kijev, szinte kínálta a dobóhelyzeteket a piros-feketéknek, akik nem okoztak csalódást. Ontották a pontokat, és hamar elérték a félszázat egy Turner-triplával (50-25). Gyors játékot mutatott Matthias Zollner együttese, ez nem feküdt a Kijevnek. Németh alakította harminc pontra a különbséget a negyed utolsó percében (60-30), a Kijev két büntetővel ért csupán közelebb a nagyszünetre (60-32).

Pontatlan dobásokkal kezdődött a második félidő. Edwards volt az első pontszerző, ez meghozta Turner kedvét is, aki megint távolról dobott hibátlanul, hidegvérrel. Kastrati is másolta az amerikait, az ukránok csak Koreniuk zsákolásának örülhettek (68-34). Taylor 2+1-es akciója és Varnado negyedik triplája negyven pontra növelte a különbséget (74-34).

 

A játékrész végére a Kijev is átjutott a félszáz ponton nagy nehezen (83-52). Triplaváltással folytatódott a záró etap, Zaiets dobására a körmendi kapitány válaszolt. Nem volt változás, vezetett a Körmend, bár elszórt néhány labdát fölöslegesen. Ez némileg segítette a Kijevet, hogy harmincon belülre kerüljön (89-63), de azért fejfájást nem okozott a házigazdának. A vége formalitás volt: a biztos hazai győzelem meglett, de ez a továbbjutást már nem befolyásolja.

Jegyzőkönyv

Egis Körmend–BC Kijev Basket 96-74 (33-13, 27-19, 23-20, 13-22) Körmend, 1100 néző, férfikosárlabda FIBA Európa-kupa, második csoportkör, vezette: Vuckovic (szlovén), Kounelles (ciprusi), Mavisu (török).

Körmend: Turner 17/9, Kastrati 16/6, Edwards 7/3, Taylor 11, Varnado 17/15. Csere: Takács –, Németh Á. 7/3, Ferencz 15/6, Filipovic 4, Durázi 2, Martinez –, Oroszi –. Vezetőedző: Matthias Zollner.

Kijev: Bliznyuk 5/3, Hill 5/3, Koreniuk 21, Pavlov 12, Shepherd 5/3. Csere: Klassen 2, Petrov 5/3, Pustozvonov –, Krutous 3/3, Kondrakov 11/9, Zaiets 5/3. Vezetőedző: Ainars Bagatskis.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 21-4. 9. perc: 28-7. 14. perc: 45-20. 20. perc: 60-30. 24. perc: 74-34. 30. perc: 83-52. 34. perc: 89-61. 37. perc: 94-71.

Kipontozódott: Németh Á. (36.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában