Kosárlabda

2020.01.03. 22:37

Oroszlányban a körmendiek

Idegenben kezdi az évet az Egis Körmend NB I-es kosárcsapata: az Oroszlány vendége lesz szombaton 18 órától.

Tóth Judit

Fotós: © Szendi Péter

A félidőhöz érkezett az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság alapszakasza. Most már a visszavágók jönnek, az Egis Körmend az OSE Lions csapatával mérkőzik meg a 14. fordulóban. A két együttes szeptember végén találkozott egymással, akkor a vasiak magabiztos győzelmet arattak hazai pályán (84-63). Mostanra jelentősen átalakult és erősödött is az OSE. Ezt bizonyítja, hogy az oroszlányiak a legjobb nyolc között zárták a 2019-es évet, így ott lesznek a Magyar Kupa-­döntőn Debrecenben. Conner Washington helyére Eric Gerard Washington érkezett irányító posztra, emellett egy 213 centis új centert is igazoltak Bradley Hayes személyében az ősz folyamán.

Hajba Ádám, a Körmend ügyvezetője elmondta, hogy a kitűzött cél az volt, hogy az alapszakasz első felét a legjobb nyolc között zárja a csapat, ez sikerült. Talán még várakozáson felüli is volt a teljesítmény. De hátravan az alapszakasz nehezebbik fele, mindössze ötször játszik hazai pályán a Körmend a visszavágók során.

Travis Taylor remekelt a hazai OSE elleni meccsen
Fotó: Szendi Péter

– Nagyon jó társaság jött össze, ezért ezt a jól összeszokott csapatot nem fogjuk szétrobbantani. Erősítést viszont tervezünk, mégpedig hátvéd poszton. Jelenleg több játékost figyelünk, olyan valakit szeretnénk, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is beleillik a csapatunkba. Tárgyaltunk TJ Price-szal is, de anyagi téren nem tudtuk felvenni a versenyt a szolnokiakkal. Golomán Györgynek is azonnal adtunk ajánlatot, amikor megtudtuk, hogy eljön Japánból. De úgy tűnik, a körmendi nevelésű kiváló játékos egyelőre nem akar Magyarországon játszani, pedig úgy tudom, több kérője is akadt. A döntését tiszteletben tartjuk, bár mindig nyitva áll az ajtónk Gyuri előtt. Összességében úgy látom, hogy nem nézünk könnyű hetek elé, nehéz lesz a tavaszi hadjárat. Most dől el, mekkora tartása, ereje van a csapatunknak. Már az év első meccse sem lesz egyszerű, mert ez az Oroszlány már nem az a csapat, amellyel az első fordulóban találkoztunk. Úgy tűnik, harminc év után hosszabb távon terveznek az élvonalban az oroszlányiak, de azért én mindenképpen győzelmet várok a körmendi csapattól szombaton este.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában