Bécsbe költözött

2020.03.16. 19:54

A Falco KC edzője Ausztriába utazott

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely NB I-es kosárlabdacsapatának szlovén vezetőedzője, Gasper Okorn vasárnap elhagyta az országot, Ausztriába, Bécsbe költözött a családjához.

Tóth Gábor

Gasper Okorn úgy döntött, a családja mellett a helye Fotó: UT

Fotó: © Unger Tamás

Múlt héten, szerdán a csapatok zárt kapuk mögött még lejátszották a 21. forduló mérkőzéseit, a szombati összecsapások azonban a klubok kérésére már elmaradtak – a Falco sem utazott el Szolnokra. A klub honlapján Váradi Benedek csapatkapitány a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy keddig délelőttönként egy-egy órás átmozgató edzéssel tartják formában maguk a játékosok. Kedden ül össze ugyanis a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége a klubvezetőkkel, és a megbeszélésen vélhetően döntés születik a bajnokságok sorsáról. A bajnoki címvédő, listavezető trénere, Gasper Okorn azonban nem várta meg az MKOSZ döntését, vasárnap Bécsbe utazott, hogy együtt lehessen feleségével és gyerekeivel.

– Úgy döntöttem, hogy ma visszamegyek Ausztriába, úgy gondolom, hogy ebben a megváltozott helyzetben Bécsben, a családom mellett a helyen – fogalmazott a Gasper Okorn a klub hivatalos honlapján.

Gasper Okorn úgy döntött, a családja mellett a helye Fotó: UT

– Az osztrák fővárosban várom meg, hogyan dönt a magyar szövetség. Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Szerintem a család a legfontosabb, nem ülhetek tétlenül, amíg lezárulnak előttem a határok. Néhány dolog sokkal fontosabb az életben, mint a kosárlabda. Elhatározásomról tájékoztattam a klub vezetőségét. Bízom benne, hogy hamarosan rendeződik a jelen helyzet és újra folytathatjuk a normál hétköznapokat. Ezt az alkalmat is felhasználom, hogy megköszönjem szurkolóinknak az egész szezon során nyújtott támogatást. Nagyszerűek voltak drukkereink, élveztem a bajnokság minden eddigi pillanatát. Fantasztikus szezonunk volt eddig, de jelen pillanatban nem látom értelmét a bajnokság folytatásának, ugyanis a kosárlabda szurkolók nélkül nem ér semmit. Ez már nem kosárlabda. A kialakult szituációban az összes magyar kosárlabda-szurkolónak a legjobbakat kívánom.

Mint azt a Falco jelezte lapunknak: a tréner a klubvezetéssel egyeztetve – egyetértésben – hozta meg a döntését. A klub és az edző napi kapcsolatban áll egymással, amint rendeződik a helyzet, folytatódik a közös munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában