Rajtra készen

2020.03.12. 19:48

Komoly célokkal vág a tavasznak a Viktória

A Szabados György irányította Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata a bajnokságban az első négybe, a kupában a fináléba szeretne jutni.

Pum András

Rácz Zsófia tavasszal is a vasiak vezére lehet

Fotó: Unger Tamás

A korábban az MTK-val két bajnoki címet is nyert, decemberben kinevezett Szabados György személyében új edzővel kezdte a felkészülést a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata. A viktóriások télen két – sikeres – edzőmérkőzést vívtak. Az osztrák bajnokság harmadik helyén álló Sturm Grazcal 1-1-es, a szlovén bajnok Pomurjéval 3-3-as döntetlenre végeztek, a szlovák Myjava elleni bajnoki főpróbájuk elmaradt. A vasiak 12 mérkőzésen szerzett 18 pontjukkal a negyedik helyen várják a szombati, FTC elleni idegenbeli rajtot. A Magyar Kupában a Kelen 7-3-as legyőzésével a legjobb négy közé kvalifikálták magukat.

– Úgy érzem, sikeres felkészülésen vagyunk túl, a tervezett munkát elvégeztük, persze majd a tétmeccsek határozzák meg, mennyire dolgoztunk jól – mondta Szabados György, a vasiak vezetőedzője. – Igaz, nem volt zökkenőmentes felkészülésünk, hiszen nem akadt olyan játékosunk, aki ne bajlódott volna sérüléssel vagy betegséggel. S az sem volt egyszerű, hogy végig műfüvön edzettünk, először szombaton bajnokin játszunk rendes füvön. Persze a többi csapat – az FTC kivételével – ugyanebben a cipőben jár. Ami a felkészülési meccseket illeti, noha ezek nem igazán mérvadók, az biztos, hogy mindkét találkozón jobban futballoztunk ellenfelünknél – pedig komoly játék­erőt képviselő, külföldi gárdák ellen játszottunk.

Rácz Zsófia tavasszal is a vasiak vezére lehet
Fotó: Unger Tamás

- Azt nem tudom megmondani, a lányok mennyire fogadtak el, ezt tőlük kellene megkérdezni. Úgy látom, hogy két hónapnyi közös munka után egy hullámhosszon vagyunk. Tavasszal egy harcos Haladás-Viktóriát szeretnék a pályán látni, olyan együttest, amely az utolsó pillanatig megalkuvás nélkül küzd, és bármely csapat is legyen az ellenfél, győzni akar. Ennek jeleit már láttam az edzőmérkőzéseken is. Ami a célokat illeti, a bajnokságban az első négyben szeretnénk végezni. Ősszel elég sok pontot elhullajtottunk, és bár tavasszal nehezebb összecsapások várnak ránk, azokat a pontokat pótolnunk kell. A tavaly nyári cél nem változott: az első négy között szeretnénk végezni.

Kiss Tamás klubmenedzser­től megtudtuk, a koronavírus-­járvány annyiban befolyásolja a csapat életét, hogy a Graz mellett élő osztrák légiós, Heike Manhart a héten még nem tudott a csapattal edzeni. Ausztriában ugyanis azt a furcsa információt kapta, hogy ha Magyarországra utazik, aznap nem mehet vissza hazájába. Kiss napi kapcsolatban van Manharttal, és bízik abban, hogy a volt osztrák válogatott játékosra számíthat a szombati tavaszi nyitányon.

Kisorsolták a Magyar Kupa elődöntőjének párosítását, a Haladás-Viktória április 1-jén az FTC-t fogadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában