Labdarúgás

2020.03.29. 21:00

Remek debütálás után kényszerpihenő

Első bajnokijának első percében gólpasszt adott új, osztrák csapatában Halmosi Péter, aki azóta a koronavírus-járvány miatt nem játszhatott.

Pum András

Halmosi Péter jól játszott első meccsén

Fotó: UFC-MarktAllhau.com

A Szombathelyi Haladás korábbi 35-szörös válogatott futballistája, Halmosi Péter február elején szerződött az osztrák negyedosztályú SV Markt Allhau együttesébe – ám csupán egy bajnokin léphetett pályára. A koronavírus-járvány miatt ugyanis Ausztriában március 12-én valamennyi osztályban leállt a bajnokság.

Halmosi Péter jól játszott első meccsén
Fotó: UFC-MarktAllhau.com

-A rajt előtti négy edzőmérkőzésen játszottam, csakúgy, mint az első bajnokinkon – mondta Halmosi Péter. – Március 7-én a Leithaprotersdorf ellen kezdtük a tavaszt és a játékot végig uralva 2-0-ra nyertünk. Eltiltások, sérülések miatt edzőm balhátvédként számított rám. Az első percben egy szöglet után sikerült gólpasszt adnom és utána is jól ment a játék. Mivel az előttünk álló három csapat kikapott, így győzelmünkkel nagyot ugrottunk előre és már bentmaradó helyen állunk. A meccset követő pénteken még edzettünk, készültünk a következő bajnokira, ám akkor már mondogatták, lehet, hogy elmarad a meccs. Így is történt, a szövetség valamennyi osztályban beszüntette a bajnokságot és az edzéseket. Először még arról volt szó, hogy április 5-ig biztosan nem lesznek bajnokik, aztán ez határozatlan időre módosult. Így mindenki odahaza, egyénileg készül. Nem vagyok napi kapcsolatban társaimmal, így nem tudom, megbetegedett-e közülük valaki – de remélem, mindannyian egészségesek. Ami a bajnokságot illeti, a játékosok képességei körülbelül az itthoni NB III-nak felelnek meg, az iram, a játék intenzitása viszont van olyan, mint az NB II-ben. A tréningek pedig sokkal pörgősebbek, mint az itthoni alacsonyabb osztályokban. A bajnokság végéig, június 6-ig szól a szerződésem, egyelőre senki sem tudja, mikor folytatódik a szezon, ráadásul ugye Ausztriában rosszabb a helyzet, sokkal több a fertőzött, mint nálunk. Egyelőre tehát itthon edzek – és várok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában