Biztos pont a védelemben

2020.04.29. 07:00

Fördős Beatrix fiatal kora ellenére már meghatározó labdarúgó

A Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapatának U19-es válogatott védője, Fördős Beatrix alapembere klubcsapatának.

Pum András

Fördős Beatrix kihagyhatatlan a Viktóriából

Fotó: Unger Tamás

A 18 éves Fördős Beatrix nemcsak 180 centiméteres magasságával, hanem érett, magabiztos játékával is kitűnik a honi mezőnyből. Fördős a Vasi Fociakadémián kezdett futballozni, majd az ausztriai Rohonc után az Illés Akadémián pallérozódott. Ezt követően 2016 februárjában szerződött a Haladás-Viktóriához, ahol már 14 évesen felkerült a felnőttegyüttes keretébe, 15 évesen egy FTC elleni bajnokin debütált az első csapatban. Korábban az U17-es válogatott csapatkapitánya volt, jelenleg pedig az U19-es válogatott csapatkapitány-helyettese.

Fördős Beatrix kihagyhatatlan a Viktóriából
Fotó: Unger Tamás

– Nyugodtan mondhatom, hamar alapemberré sikerült válnom a Viktóriában – mondta az 57 NB I-es bajnokin pályára lépő Fördős Beatrix. – Korábban szerepeltem védekező középpályásként is, sőt, egyik edzőm, Csordás Csaba egy meccs erejéig csatárként is kipróbált. Az igazi posztom azonban a védelem közepén van, itt érzem magam a legjobban. Sajnos tavaly novemberben bokaszalag-sérülést szenvedtem, és bár idén a Kelen elleni Magyar Kupa-meccsen egy félidőt játszottam, az FTC ellen végig játszottam, még most sem az igazi. Úgyhogy számomra a legrosszabbkor jött a járvány miatti kényszerszünet, mert szép lassan felépíthettem volna magam, beszállhattam volna az edzésekbe. Annyiból jó, hogy pihentetem és kezelem a bokám, de az igazi a mozgás lenne. Remélem, miharamabb folytatódik a bajnokság, és ha így lesz, bízom benne, hogy az első négy hely valamelyikét megszerezhetjük. Már csak azért is jó lenne futballozni, mert most olyan, mintha egy felkészülést csinálnánk végig, de igazán a meccseken tudunk fejlődni. Hogy mik az erősségeim? Mivel magas vagyok, jó a fejjátékom, s mert hosszúak a lábaim, sok beadást, támadást tudok hatástalanítani. Korábban egy edzőm azt mondta, jól látok a pályán. Viszont a gyorsaságomon, dinamikámon van mit javítani. Ami a jövőt illeti, egy évig még az U19-es válogatottban játszom, aztán nagyon szeretnék bemutatkozni a felnőttválogatottban. Emellett még fiatalon külföldön is kipróbálnám magam, például egy olyan német csapatban, ahol rendszeresen játszhatok, és ahonnan egy igazi topklubba kerülhetek. Nagy álmom a francia Lyon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában