Nagy Gábor legsikeresebb éveit a Haladásban töltötte

Nagy Gábort annak idején óriási tehetségnek tartották Szombathelyen. Édesapjához, a Mezey György-féle legendás magyar válogatottban egyszer szerepelt, az 1986-os mexikói világbajnokságon kerettag Nagy Józsefhez hasonlóan elsősorban a középpálya jobb oldalán érezte otthon magát. A tősgyökeres szombathelyi Nagy Gábor kilenc évet játszott a Haladásban (233 NB I-es és NB II-es bajnokin 33 gólt jegyzett), aztán az MTK-ban, Újpesten, végül Zalaegerszegen – 2014-ben Kazahsztán (3-0) ellen pályára lépett a válogatottban is. Az első osztályban 197 mérkőzésen 15 gólt szerzett, a Haladás futballistájaként játszott a svéd Elfsborg elleni Európa-liga selejtezőkön, míg az MTK labdarúgójaként a török sztárklub, a Fenerbahce elleni párharcban. A fénykorában technikás, lendületes, jól cselező támadó bő két évvel ezelőtt, 32 évesen visszavonult a labdarúgástól.

– Mindig az volt a célom, hogy a Haliban szerepeljek, édesapám révén több korábbi legendás játékost ismertem, Halmosi Zoltánékkal, Király Ferencékkel édesapámék rendszeresen névnapokat, születésnapokat ünnepeltek – mondta a 34 esztendős Nagy Gábor. – A Haladás különleges helyet foglal el a szívemben, Szombathelyen születtem, ott kezdtem el futballozni, a Haliban mutatkoztam be a felnőttcsapatban. Még 2004-ben, Bíró Péter emlékezetes távozása után alakult újjá a Haladás, Mihalecz István keze alatt debütáltam az NB II-ben. Nagyon jó közösség volt, azokkal játszottam egy csapatban, akikkel már a serdülőben és az ifiben is együtt szerepeltem. Ismertük egymás gondolatait is a pályán. Felejthetetlen év volt, amikor 2007-ben Artner Tamás edzősködése idején megnyertük az NB II-es bajnokságot – aztán sajnos az emlékezetes pontlevonás miatt mégsem mehettünk fel az NB I-be. Egy esztendővel később már nem volt pardon, magunk mögé utasítottuk a mezőnyt, másodosztályú bajnoki címet ünnepelhettünk, az osztályzatok alapján pedig az NB II. legjobb játékosa lettem. Majd az MTK-ba igazoltam, ahonnan egy év után visszatértem, így szerepelhettem az Európa-liga selejtezőjében is.

- Ezután újabb öt évet futballoztam a Rohonci úton, sok-sok felejthetetlen meccset játszottam. A Pápa elleni hazai, telt házas összecsapásokat, míg élek, nem felejtem el, abban az időszakban élmény volt Szombathelyen focizni. De ugyanúgy felejthetetlen volt a 2013. novemberi, FTC elleni, a régi Puskás Ferenc Stadionban játszott mérkőzés, 3-0-ra nyertünk – ezen a találkozón a harmadik gól előtt én adtam gólpasszt Halmosi Petinek. Majd 2014 nyarán Újpestre szerződtem – az első évem remekül sikerült, alapember voltam, valamennyi meccsen kezdőként szerepeltem. Aztán 2015 őszén kezdődött a kálváriám, meg kellett műteni a csípőmet, de az operáció után sem javult a helyzet. Az edzéseken és a meccseken sem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amire képes voltam – szinte állandó fájdalmaim voltak. Olyan szintű porckopás és porckárosodás volt a csípőmben, hogy azzal nem lehetett normálisan futballozni. A Megyeri útról 2017 nyarán az akkor NB II-es Zalaegerszeghez igazoltam, reméltem, hátha sikerül felépítenem magam. Nem sikerült, így 2018 februárjában, 32 évesen abbahagytam a profi labdarúgást. Tervben volt, hogy alacsonyabb osztályban még levezetek, de végül ez is meghiúsult. Nem estem kétségbe, már korábban is tudatosan készültem a futball utáni életre. Még Szombathelyen lediplomáztam, aztán elvégeztem az UEFA A-licencet. Nem titok, később szeretnék edzősködni, elsősorban az utánpótlásban tudom elképzelni magam. Nem is szakadtam el a labdarúgástól, egy éve a Puskás Akadémia NB I-es csapatának a játékosmegfigyelője, scoutja vagyok. Idehaza és külföldön is jártam a meccseket – nagyon tetszik a munka, abszolút megtaláltam a számításomat. Feleségemmel Halásztelken élek, egy három hónapos és egy négyéves fiam van – a nagyobbik nagyon szereti a labdát, a futball mindent visz nála. Noha már jó ideje eljöttem Szombathelyről és nem jártam még az új stadionban sem, folyamatosan figyelemmel követem a Haladás eredményeit, drukkolok, hogy a csapat elérje a célját. Sikerülni is fog – jó úton haladnak a srácok.