Tündöklés és bukás

2020.05.04. 07:00

Artner Tamás kétszer is volt a Haladás vezetőedzője

Artner Tamás kétszer is volt a Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzője – összességében sikeres éveket töltött el a zöld-fehérek kispadján.

Pum András

Egy szurkolói ankéton Artner Tamás, Tóth Péter, Bosnjak Predrag, Szakály Attila

Forrás: VN ARCHÍV

Miután 2005 nyarán az NB I/B-ből osztályozón ugyan kiesett, ám a létszámfeltöltés miatt mégis a másodosztályban maradt Haladás edzője, Mihalecz István lemondott, új trénert kerestek a szombathelyi vezetők. És meg is találták Artner Tamás személyében, aki korábban már másodedzőként dolgozott a zöld-fehéreknél. És milyen a sors, a 2005/06-os bajnokságban a vasiak első ellenfele az őket az előbb említett osztályozón búcsúztató Budakalász volt. Az Artner Tamás vezette szombathelyiek augusztus 5-én a nyitányon a Rózsa – Babati, Subicz, Guzmics, Baráth – Imre (Jagodits), Rajos, Nagy G., Beke (Tebeli) – Manganelli (Schimmer), Mihalecz P. összeállításban szerepeltek, és 3-2-re nyertek. Ám a fák akkor még nem nőttek az égig a Rohonci úton, végül az NB II. nyugati csoportját a hatodik helyen zárta, ugyan 34 ponttal leszakadva az első helytől, de 17 ponttal megelőzve a kieső Ajkát.

A következő, 2006/07es bajnokságot míg élnek, nem felejtik el a Haladás-drukkerek. A szombathelyiek meneteltek a bajnokságban, sorra nyerték meccseiket, a feljutás egyértelmű esélyesének tűntek, amikor októberben kiderült, hogy Dallos Gábor jogosulatlan szerepeltetése miatt összesen 11 pontot levont tőlük az MLSZ. A vasiak így is befutottak a második helyre, csak két ponttal lemaradva a feljutó Bodajk-Siófoktól.

Egy szurkolói ankéton Artner Tamás, Tóth Péter, Bosnjak Predrag, Szakály Attila
Fotó: VN ARCHÍV

A következő, 2007/08-as bajnokságra még jobban összekovácsolódott a gárda. A Felcsútot öt ponttal megelőzve megnyerte a másodosztályú bajnokságot a Haladás úgy, hogy 30 meccséből egyet veszített el. A siker egyik fő záloga volt, hogy a csapat 90 százalékával Artner Tamás már a Haladás utánpótlásában együtt dolgozott, jól ismerték tehát egymást, a futballisták bíztak mesterükben. Ám Artner távozott, az NB I-et már nem vele, hanem Csertői Auréllal kezdték a zöld-fehérek. Artner Tamás legközelebb 2011 novemberében ült le a Haladás kispadjára, miután a klub tulajdonosai a Mezőkövesd jelenlegi szakmai igazgatójával, Tóth Lászlóval szemben őt választották.

A tréner legjobb eredménye hatodik hely volt a zöld-fehér együttessel

Tavasszal jól teljesítettek vele a vasiak, a 16 csapatos NB I. nyolcadik helyén zártak. A következő, 2012/13-as bajnokságot ugyancsak a nyolcadik pozícióban fejezték be a zöld-fehérek. A 2013/14-es szezonban még jobban ment a csapatnak – a régi Puskás Stadionban például 3-0-ra verte az FTC-t –, és végül az előkelő hatodik helyen végzett. Érdekesség, hogy a jelenleg is a Haladásban futballozó Bosnjak Predragot még 2013 telén egy Veszprém elleni edzőmeccsen szúrta ki Artner, a védő 2013 nyarán a tréner javaslatára csatlakozott a Haladáshoz. Ám a következő bajnokságban, 2014 októberében a Hali 11 forduló után csak az utolsó előtti helyen állt, a klub pedig megvált tőle. Artner később dolgozott Dunaújvárosban, Ajkán szakmai igazgatóként, Kaposváron és a ZTE-nél vezetőedzőként, jelenleg a győri Fehér Miklós Akadémia szakmai igazgatója

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában