Csak az extraliga

2020.05.15. 19:29

Befejeződtek az asztalitenisz-bajnokságok

A Magyar Asztalitenisz-szövetség ­(MOATSZ) döntése értelmében az extraliga kivételével valamennyi bajnoki sorozatát befejezettnek nyilvánította.

Pum András

A tavalyi celldömölki négyes döntőben a hazaiak – Fazekas Péter és Kriston Dániel – páros meccse a BVSC-sek ellen. Idén is lesz final four, de zárt kapuk mögött

Fotó: Szendi Péter

A csapatbajnokságok éppen az idény finisébe fordultak volna, amikor a koronavírus-járvány miatt a többi sportág eseményeihez hasonlóan asztaliteniszben is fel kellett függeszteni a 2019–20-as szezont. A Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöksége csütörtökön délután háromórás videókonferenciát tartott, melyen úgy döntött: az extraliga kivételével valamennyi bajnokságot befejezettnek tekinti, egyik osztályból sem lesznek kiesők, viszont a feljutók – ha vállalják – magasabb osztályba léphetnek.

Ahol matematikailag még nem dőlt el a feljutó kiléte, ott egy operatív testület vizsgálja meg a helyzetet, és dönt a feljutókról. E testületet Lajtai Kristóf, a MOATSZ főtitkára, Kékedi Tibor, a játékvezetői bizottság elnöke, valamint Fazekas Péter, a MOATSZ sportigazgatója alkotja. Ami az egyéni versenyeket illeti: a MOATSZ eredetileg április 30-ig minden saját hatáskörébe tartozó versenyt felfüggesztett, most ezt az időszakot július 17-ig meghosszabbította.

A tavalyi celldömölki négyes döntőben a hazaiak – Fazekas Péter és Kriston Dániel – páros meccse a BVSC-sek ellen. Idén is lesz final four, de zárt kapuk mögött
Fotó: Szendi Péter

– Az extraligát még nem zártuk le, június utolsó hétvégéjén a jelenlegi négy-négy első helyezett női és férfiegyüttes a Statisztika fővárosi csarnokában áll asztalhoz és dönt a helyezésekről – mondta Fehér László, a Magyar Asztalitenisz-szövetség egyik alelnöke, Celldömölk polgármestere. – A férfiaknál az első PTE PEAC Kalo-Méh, a második helyen álló CVSE-Swietelsky Jufa Hotels, a harmadik HED-LAND Sportcsarnok és a negyedik SZERVA ASE, a nőknél pedig az SH-ITB Budaörsi 2i SC, a Budapesti ERDÉRT, a Kecskeméti Spartacus, valamint a Statisztika PSC alkotja a mezőnyt. Az ülésen jeleztem, hogy – csakúgy, mint tavaly – Celldömölk idén is szívesen megrendezné a final fourt, ám végül a főváros mellett döntöttek. Ebben szerepet játszott, hogy vélhetően az M4 Sport közvetíti az eseményt – melyen nézők nem lehetnek. A csapatoknak június 15-ig kell eldönteniük, hajlandók-e részt venni a viadalon, úgy hallani, a nőknél nem minden együttes játszana. Ami a többi bajnokságot illeti, az első helyezetteknek július 15-ig kell jelezniük, hogy osztályt váltanak-e vagy sem.

Celldömölkön az extraligától a megyei II.-ig bezárólag valamennyi osztályban szerepel csapat. Kérdés, a járvány miatt a következő bajnokságban mi lesz az együttesek sorsa.

– Az biztos, hogy az extraligás csapatunk asztalhoz áll a final fourban – folytatta immár celldömölki vezetőként Fehér László. – Ennél távolabb még nem látunk, minden az anyagiakon múlik. Jelen állás szerint NB III.-tól lefelé valamennyi csapatunk elindul a bajnokságokban. Az extraligás, NB I.-es és NB II.-es együttesek közül pedig úgy gondolom, hogy kettő szintén el tud indulni – egy­előre azonban képlékeny, melyik az a kettő, ez még a jövő zenéje. Függetlenül attól, hogy az extraliga kivételével lefújták a bajnokságokat, csapataink, játékosaink továbbra is edzenek – természetesen a szabályok betartásával. Egyszerre csak 15-en tartózkodnak a teremben, kétóránként váltják egymást a csoportok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában