Újranyit a létesítmények többsége – Kőszegtől Szentgotthárdig egyre több helyen sportolnának

Vas megye nagyobb városaiban érdeklődtünk: élnek-e a kormányrendelet adta lehetőséggel, megnyitják-e, és ha igen, milyen feltételekkel az önkormányzati sportlétesítmények kapuit?

Tóth Judit, Pum András

A büki U17-es focicsapat játékosai hosszú idő után tréningeztek újra

Fotó: Unger Tamás

Az április 30-án kiadott kormányrendelet május 4-től, azaz hétfőtől lehetővé teszi sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények közötti megtartását és a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvételét. Megyénkben vegyes a kép – a határozat életbelépése óta van, ahol már újra nyitva van a csarnok, a futballpálya, máshol jövő héten nyitnak, de akad olyan település is, ahol egyelőre kivárnak.

Bük

– Szerda óta nyitva van a Városi Sportcsarnok és a futballpályákat is lehet használni – tudtuk meg Major Krisztiántól, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár sportszervező főmunkatársától. – Természetesen amíg zárva volt a csarnok és a sporttelep, addig is fertőtlenítettünk, nyitás előtt pedig újra megismételtünk mindent. A sportolók az öltözőket elővigyázatosságból, higiéniai okok miatt nem használhatják, így mindenkit arra kérünk, sportfelszerelésben érkezzen, majd miután végzett, hagyja el a területet. Vendégeink számára a biztonság kedvéért fertőtlenítőfolyadékot is kihelyeztünk. A foglalásoknál a helyiek előnyt élveznek – de ezen a héten csak a büki klubok sportolóit várjuk. A szabadidősport vonatkozásában pedig először felmérjük az igényeket. Szerdán az asztaliteniszezők és a birkózók vették birtokba a csarnokot, utóbbiak egyelőre még kerülték a testi kontaktot, csak erőnléti edzést tartottak.

A büki U17-es focicsapat játékosai hosszú idő után tréningeztek újra
Fotó: Unger Tamás

Celldömölk

Ahogy már korábban hírt adtunk róla, szerdától lehet látogatni az önkormányzati fenntartású sportlétesítményeket Celldömölkön – az asztalitenisz-csarnokot, a Swietelsky Arénát és a műfüves focipályákat – kis csoportokban, fürdő- és öltözőhasználat nélkül.

Körmend

Körmenden is élénkülni látszik a sportélet. Május 5-től az önkormányzat feloldotta a korlátozásokat és a város polgármestere, Bebes István bejelentette, hogy újra lehet menni a játszóterekre és kinyitnak a sportpályák is. A szabályok betartása mellett a városi sportegyesületek egy része is nekilátott a tréningeknek. A héten már edzésbe álltak az Egis Körmend utánpótlás kosárcsapatai – egyéni technikai képzéseken és kiscsoportos taktikai foglalkozásokon vehetnek részt a fiatalok.

Kedden megnyitotta kapuit a Papp István Labdarúgó Centrum is, a futók használhatják a futópályát. Emellett az edzőpályán lehet focizni is, de a centerpálya továbbra is le van zárva, ide a belépés tilos. Az öregfiúk csapata csütörtökön a műfüves pályán kezdte meg szokásos heti foglalkozásait. A körmendi felnőtt labdarúgók szombaton jönnek össze először egy kis mozgásra, az utánpótláscsapatok pedig fokozatosan, minden szabályt betartva látnak neki az edzéseknek. A tusolókat most még nem lehet használni a sporttelepen. A Castrum Sec-Dinamica SE kick-boxosai egyelőre otthonukban folytatják az egyéni, online edzéseket, mert a foglalkozásaiknak helyet adó Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Kulturális Központ egyelőre zárva tart.

A közeljövőben azonban szabadtéren megkezdik a gyakorlást. A Körmendi DMTE kézilabdásai a szakági szövetség ajánlására nem tartanak szervezett edzéseket, bár a Rendészeti Szakgimnázium sportcsarnokát már használhatnák. A vízi sportok helyzete egyszerűbb, így a Bereki Bárkás Egylet Kajak-Kenu Szakosztálya vízre szállhatott, az utánpótlás-sportolók egyes és páros egységekben készülhetnek. A Körmenden működő edzőtermek egy része is megnyitott már, másik része jövő hétre tervezi. A Körmendi Darts Club a Körmendi Kulturális Központban alakította ki bázisát, de az intézmény egyelőre nem fogadhat látogatókat.

Kőszeg

– A labdarúgópályák önkormányzati tulajdonban vannak, a város útmutatása alapján a két füves pályán egyesületi keretek között lehet futballozni – jelezte Neudl Gábor, a Kőszegi FC elnöke. – Ezen a héten még zárva vagyunk, de jövő héten a felnőtt- és az utánpótláscsapatok elkezdik az edzéseket – de a biztonság kedvéért az öltözőket nem használhatják és sportfelszerelésben érkeznek a pályára. A futópályát viszont jövő héttől megnyitjuk a tömegsport előtt is, ám egyszerre csak öten futhatnak.

Répcelak

– Az üzemeltető Répcelaki SE és a Répce Sportcsarnok vezetése a március 16-i bezárást követően folyamatosan figyelemmel kísérte a koronavírussal kapcsolatos állami, önkormányzati és sportági szakszövetségi rendelkezéseket – mondta lapunknak Gallen Ervin, a Répce Sportcsarnok létesítményvezetője – Döntésünk értelmében – a sportolók, gyermekeink és a családok egészségének biztonságának védelmében – újabb rendelkezésig továbbra is zárva tart a sportcsarnok, így nem látogatható a konditerem, valamint továbbra is szünetelnek a nagytermi, kistermi tréningek is.

Amennyiben a járványhelyzet alakulása egyértelműen pozitív irányt vesz május 15-ig, azaz jövő péntekig, akkor ezt követően – szigorított egészségvédelmi szabályok mellett – ismét látogatható lesz a konditerem, és mérlegeljük kis létszámú, csoportos edzések újraindítását.

– A répcelaki tekecsarnok május 15-ig, a szövetség döntéséig zárva tart – nyilván a döntés függvénye, hogy utána kinyitjuk-e – mondta Németh Gábor, a Répcelaki SE elnöke. – A Szarka Zoltán Sporttelepen pedig nincsenek csoportos foglalkozások, szervezett keretek között nincsenek edzések, néha a helyi gyerekek járnak ki teqballozni és futni.

Sárvár

– A vonatkozó kormányrendelet alapján az edzőkkel és óraadókkal közösen úgy döntöttünk, hogy korlátozásokkal és szigorú feltételek mellett a Sárvár Aréna bizonyos szolgáltatásait újraindítjuk – mondta Vámos Zoltán, a Sárvár Aréna ügyvezető igazgatója. – A csapatsportágak edzései a szakszövetségi szabályok alapján továbbra sem lesznek megtartva tavasszal, a zumba-, shotokan- karate- és a fittórákat indítjuk újra jövő héttől, azonban kizárólag kiscsoportos, kontaktusmentes foglalkozások tarthatók. A funkcionális termek helyett mindenki az aréna 1500 négyzetméteres küzdőterén sportolhat, egyszerre maximum tíz fő.

Kizárólag a sportolók és edzők tartózkodhatnak az arénában, a résztvevők érintésmentes testhőmérséklet-mérést követően léphetnek be az épületbe, mivel öltözőket nem nyitunk, ezért kérünk mindenkit, hogy sportruházatban érkezzen és a váltócipő használata kötelező lesz. A foglalkozások között fokozott fertőtlenítést végzünk, a szintén újra induló fallabdatermekben pedig napi kétszeri ózongenerátor-használattal is igyekszünk csökkenteni a fertőzés terjedésének kockázatát. A tapasztalatokat folyamatosan értékeljük és bízunk abban, hogy a következő hónaptól további enyhítésekre is lehetőségünk lesz.

Szentgotthárd

A Széchenyi Iskola tornacsarnokát – amennyiben igény lesz rá – jövő héttől megnyitják a focizni, kézilabdázni vágyó bérlők előtt – mondta Gaál Ákos, Szentgotthárd sport és ifjúsági ügyintézője. – Jövő héttől a futballpályát is lehet használni – elsősorban egyesületi keretek között focizhatnak a csapatok. A tekepálya viszont május 15-ig zárva tart – akkor dönt az országos tekeszövetség az esetleges folytatásról.

Szombathely

Szombathelyen a Sugár úti Atlétikai Centrumot eddig is használhatták a dobóatléták, illetve a futópályát egyénileg lehetett látogatni hét közben, most újabb létesítmények nyíltak és nyílnak meg.

– A Védekezést Segítő Tanácsadó Testülettel való egyeztetést követően dr. Nemény András polgármester úr szerdai nappal engedélyezte a Haladás Sportkomplexum és az Arena Savaria kinyitását – tudtuk meg dr. Horváth Attilától, Szombathely sportért felelős alpolgármesteréről. – A SZOVA NZrt. által üzemeltetett Tófürdő és a Vasivíz Zrt. által üzemeltetett Termálfürdő – időjárástól függően – június első hétvégéjén nyitna, de tájékoztatásuk szerint most még korai lenne erről beszélni; az akkor aktuális jár-

ványügyi helyzet teszi majd függővé a vendégek fogadását. Az esetleges eseményfoglalásokkal kapcsolatban egyelőre nincs információnk, erről az érintett létesítmények tudnak tájékoztatást adni, melyek üzemeltetőit kértük kézfertőtlenítők kihelyezésére, illetve az egészségügyi-biztonsági szabályok betartására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában