Hamarosan rajt

2020.07.16. 22:12

Kispályás foci: 69 csapat hat csoportban

Augusztus végén – végre – rajtol a 2020-as városi amatőr kispályás labdarúgó-bajnokság. Elkészült a csoport­beosztás, a versenykiírás.

Tóth Gábor

A rutinos Vanek Rudolf terelgeti a labdát

Fotó: VN-Archív/UT

A Concordia Üzemanyagkutak 2020-as amatőr kispályás labdarúgó-bajnokság augusztus 24-én kezdődik, és a tervek szerint november 6-án fejeződik be – 11 héten át pattog majd a labda a Sportliget pályáin. A férfiaknál hat csoportra bontották a mezőnyt, 69 csapat nevezett.

– A bajnokság eredetileg március 30-án indult volna, időben készen voltak a csoportbeosztások, a sorsolások, ám a rajt előtt néhány nappal a koronavírus-járvány közbeszólt – fogalmazott Gerencsér Tibor, a pontvadászatot szervező Szombathelyi Szabadidősport Szövetség elnöke. – Hosszú volt a futballmentes időszak, de szerencsére már látjuk a fényt az alagút végén. Átdolgoztuk a versenykiírást, változtattunk a lebonyolítás módján, ismét elkészítettük a sorsolást – a napokban minden fontos információt el fogunk juttatni a csapatvezetőkhöz.

A rutinos Vanek Rudolf terelgeti a labdát
Fotó: VN-Archív/UT

Csoportbeosztások, Concordia Üzemanyagkutak A csoport: Don Pepito, Egyetemi SE, Peszi FC, Illés Akadémia Edzők, FocIszak FC, Peak­fitness FC, Szikla M.F.C., Atlantisz Sé SE, Interpapír FC, Ölbői Horgásztó. Intersport B csoport: The 3rd Team, Köry-Ker Kft., Hotel Textil Service, Komvex, Aptív, TDK, Zotu Reform Marketing Kft., Boci Betérő & Liget Bowling, Rács SE, Jóbarátok-Sopron Bank, Vasi Meteor. Hozer Kft. C csoport: LK Bulls, Atanács, Office, Katona Pékség, Screen Works FC, Dream Team-Aptív, Asztalon Villa, TDK-Kispályások FC, Schaeffler Savaria, Adriano, IvyTech, DPSE. Gravitáció D csoport: Intersport Szombathely, Szombathelyi Energia Sport Egyesület, Vegyeszöldség, Tűzoltóság, Füles FC, Nyugodt Kanok, Unixkornis, Váci FC, FC Classic, MAMutok, Alcatraz-Roof 2005 Bt., Humbuk FC. Akmé Kft. szenior: Luce Innocente, KLSE-Oldtimerfarm, Rém Dream Team, Savaria Honvéd Senior, Borbarátok SC, Profit-Adó Bt., Inter-Hami, Vörös Proletár. Öregfiúk Concordia Üzemanyagkutak A csoport: Jumbo Intertrans Százhold, Old Time PP Trans, Falco Piac Café, Savaria Honvéd, Carpolir FC-Váci Ászok, Acsád Old Boys, Arborétum Herény SE, Újrakezdők SE. Öregfiúk Concordia Üzemanyagkutak B csoport: Palace Póker Club, Aptív Öregfiúk, Rém Dream Team, Grund FC, Tenisz FC, Young Boys, Hördögök, Vasi Korall Kft.

Az A csoportban 10 csapat van, mindenki egyszer játszik mindenkivel, kilenc forduló alatt dől el a bajnokság. A B jelű csoportot 11 csapat alkotja, ugyancsak egyszer játszik mindenki mindenkivel, 10 forduló után osztják ki az érmeket. A C és D csoportban egyaránt 12 csapat szerepel, mindenki egyszer játszik mindenkivel, 11 forduló után hirdetnek sorrendet. Az öregfiúk csoportjába 16 együttes nevezett. Itt a csapatvezetők kérésének megfelelően egy héten csak egy mérkőzést rendeznek – így viszont nem fér bele az időbe, hogy mindenki játsszon mindenkivel. A mezőnyt két nyolcas csoportra bontották, így megy le egy kör, hét forduló mindkét csoportban. A csoportbesorolás a 2019-es helyezések alapján történt. A páratlan helyen végzett csapatok kerültek az A csoportba, a páros helyen végzők pedig a B-be. A csoportmeccsek után következik a rájátszás: az első négy helyen végzők meccselnek az 1–8. pozícióért, a többiek pedig a 9–16. helyezésért. A csoportban elért eredményeket viszi magával mindenki, így a rájátszásban már csak a másik csoportból érkező csapatokkal kell megvívni. Ez további négy meccset jelent, 11 forduló után hirdetnek végeredményt az öregfiúknál. A szenior korosztályban nyolc csapat futballozik. Az alapszakaszban hét fordulót rendeznek, mindenki egyszer játszik mindenkivel. Majd az 1–4. és 5–8. helyért rendeznek még három fordulót. Így összesen 10 játéknap vár a szeniorokra.

A női mezőny még formálódik, egyelőre négy együttes nevezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában