Radó András szinte biztosan nem tér vissza a ZTE-hez

2020.07.09. 19:53

Volt Haladás-játékos a legeredményesebb

A Haladás korábbi játékosa, Radó András a ZTE futballistájaként lett a 2019/20-as szezon gólkirálya.

Pum András

Radó András a korábbi 70-szeres válogatott ferencvárosi játékossal, Nyilasi Tiborral a díjátadó gálán

Fotó: mlsz.hu

Az Illés Akadémián nevelkedett Radó András a Haladásban robbant be az élvonalba és vált ismert játékossá. Majd 2015-ben az FTC-be, aztán a Puskás Akadémiába, tavaly nyáron pedig a ZTE-be igazolt. A zalaiaknál 13 találatával gólkirályi címet szerzett.

– Soha nem szoktam előre megtervezni, hogy hány gólt akarok szerezni a bajnokságban – mondta Radó András. – Elsődleges szempontom mindig is az volt, hogy az aktuális csapatommal elérjük a kitűzött célt, amennyiben ehhez hozzá tudok tenni, az dupla öröm. Úgy érzem, a 13 gólommal tudtam segíteni a ZTE-t, a gólkirályi cím a karrieremben óriási dolog, büszke vagyok rá. Nem szeretek különbséget tenni gól és gól között, de ha ki kellene emelnem, akkor az Újpestnek a 21. fordulóban lőtt két találatom nagyon fontos volt. Akkor még öt pontra voltunk a bennmaradó helytől és a lila-fehérek 1-0-ra vezettek, de ezzel a két góllal fordítottunk és 2-1-re nyertünk. Nagyon fontos győzelem volt, amellyel megindultunk felfelé. Azt hiszem, egy újonccsapattól a hetedik hely remek eredmény. Nem titok, az utolsó fordulókban csapattársaim nagyon rendesek voltak, igyekeztek segíteni, hogy megszerezhessem a gólkirályi címet – persze ez a fajta segítség nem ment az eredményesség rovására. Felnőttpályafutásom legjobb idénye volt ez, habár anno még a Haladásban ennél egyszer több gólt, 14-et szereztem, de az a negyedik helyre volt elég.

Radó András a korábbi 70-szeres válogatott ferencvárosi játékossal, Nyilasi Tiborral a díjátadó gálán Fotó: mlsz.hu

Radó hosszú éveket töltött a Haladásban, amelyek nyilván nem múltak el nyomtalanul.

– Mióta eljöttem, a csapat nagy része kicserélődött, így nem nagyon tartom a kapcsolatot a Hali-játékosokkal, de figyelem a csapat eredményeit – folytatta Radó. – Nagyon örültem, hogy tavasszal Mátyus János stabilizálta az együttest. Annak pedig különösen, hogy ilyen remekül sikerült a tavaszi rajt, hiszen később kiderült, a vírus miatt rövid idő alatt kellett bebiztosítaniuk NB II-es tagságukat. Elnézve a tavaszi szezont, a következő bajnokságban nagyon erős középcsapat lehet a Haladás, amelynek nem hátra, hanem előre kell nézegetnie. Ami a saját jövőmet illeti, lejárt a szerződésem, valószínűleg nem térek vissza a ZTE-hez, hazai és külföldi lehetőségeim is vannak, de még nem dőlt el, hol folytatom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában