eredmény

2020.08.04. 17:54

Egyre jobban teljesít Gadó András

Nemzetközi erősember-mezőny versengett a Balatonon.

Tóth Gábor

Gadó András jó formában érzi magát

Fotó: Szendi Péter

Lezajlott a Magyar Erősember és Erősport Liga által szervezett nemzetközi – európai – sorozat, az Euro One Strongman Championship idei második versenye. Az erőpróbának Balatonszemes adott otthont – ahol egyben kiderült az is, hogy ki érdemli ki a Balaton legerősebb embere címet 2020-ban.

Gadó András jó formában érzi magát
Fotó: Szendi Péter

Remek időjárás, nagyszerű hangulat fogadta a tíz versenyzőt. Magyar és szlovák erős emberek alkották a mezőnyt, a lengyel fi úk már korábban jelezték, hogy a balatoni fordulót kihagyják. A vasi, szombathelyi színeket ismét Gadó András képviselte. Öt látványos feladatot kellett végrehajtaniuk az erős embereknek a strandon – hármat a vízben állva, kettőt pedig a parton. A vízben malomkőnyomás (100 kg, 75 mp, maximális ismétlés), betonkocka-cipelés (105 kg, 2x20 m) és söröshordótartás, a parton pedig söröshordódobás (4,2 m magas kapu, 4 m távolság, 5 hordó) és egy vegyes cipelés (2 db zsák, 100 és 110 kg, 10 m; 140 kg-os vasedény, 10 m, 120 cm magas állvány) várt a versenyzőkre.

Végig változatos, színvonalas versenyt produkáltak az erős emberek, sok volt a körbeverés, így az utolsó pillanatban derült ki, hogy ki nyeri a versenyt, ki lesz a Balaton legerősebb embere.

– Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, jobb eredményeket értem el, mint a sorozat első állomásán – értékelt Gadó András. – Ráadásul egy versenyszámot, a betonkocka-cipelést megnyertem, két számban pedig harmadik lettem. Végig harcban álltam a dobogóért, csak egy hajszállal csúsztam le a bronzéremről. Nagyon készülök, hogy a sorozat következő, szombathelyi állomásán még jobb legyek!

Végeredmény, élmezőny:

1. Cimet Nagy István (szlovák) 46,5 pont, 2. Piros Frantisek (Szlovák) 42,5, 3. Zlatner Zsolt (szlovák) 38, 4. Gadó András

35,5.

Az Euro One Strongman Championship idei utolsó, harmadik versenyének szeptember 12-én Szombathely ad otthont (a verseny a 2. Savaria Kupa nevet is viseli).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában