Geröly Tibor és Komálovics Ottó jutott még az országos döntőbe

2020.08.23. 19:05

Szájer József a megyebajnok

Először rendeztek fogathajtó versenyt Pornóapátiban. A debütálás jól sikerült, és itt hirdették ki az idei megyei bajnokság végeredményét is.

Pum András, Horváth Erika

Lukácsházi LE-t képviselő Komálovics Ottó a vadászhajtásban versenyez

Fotó: Cseh Gábor

Az időjárás kegyeibe fogadta az első pornóapáti fogathajtó verseny lelkes szervezőit és a színes program iránt érdeklődő nézőket. Augusztus 20-ára az egyhetes esőzés után úgy felszáradt a falu labdarúgópályája, hogy élvezetes csatát vívhattak a megyei fogathajtóverseny-sorozat harmadik állomásának résztvevői. A benevezett húsz kettesfogatból végül 18 állt rajthoz a kétfordulós akadályhajtásban. A technikás pályán a második körben már több hibátlan teljesítmény is akadt, de mivel az elsőben nem volt ilyen, nem volt szükség összevetésre – az időeredmények döntöttek közöttük. Bár a mezőnyben Zala, Győr-Sopron-Moson megyei, sőt szlovákiai versenyzők is akadtak, a dobogó mindhárom fokát vasi hajtó foglalhatta el. A pornóapáti akadályhajtó viadalt a gencsapáti Főnix LE versenyzője, Geröly Tibor nyerte Komálovics Ottó (Lukácsházi SE) és ifj. Szájer József (Katafai LSE) előtt. Ezzel az is bizonyossá vált, hogy ők képviselhetik majd Vas megyét az országos döntőben. A koronavírus-járvány miatt idén csupán három versenyből (Hegyhátszentjakab, Gencsapáti, Pornóapáti) állt a kvalifi kációs versenysorozat. Két forduló után is ők alkották az élmezőnyt. A pontversenyben ifj. Szájer József lett az első, Geröly Tibor a második és Komálovics Ottó a harmadik.

A vadászhajtásban 15 fogat versenyzett, itt is színvonalas hajtásokat láthattunk. Ebben a versenyszámban első helyen Fülöp Zsolt (Győrsági Lovas Egyesület) végzett, második Pózvék István (Zalalövő és Környéke LSE), harmadik pedig Geröly Tibor lett. A versenyt záró ünnepélyes eredményhirdetésen dr. Hende Csaba, Szombathely ország gyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket és adta át a jól megérdemelt díjakat.

Lukácsházi LE-t képviselő Komálovics Ottó a vadászhajtásban versenyez Fotó: Cseh Gábor

A vasi hajtók közül a 67 éves Geröly Tibor végzett dobogós helyen mindkét számban – aki Gencsapáti alpolgármestereként is tevékenykedik. Mint elmondta, az október 3-ára kiírt balatonlellei országos döntő előtt még több versenyen indulnak szerte az országban, ahol találkozhatnak majd a leendő riválisokkal.

– Hármunk között sokszor csak egy verőhibányi a különbség, most nekem jött ki jobban a lépés. Nagyon jó az együttműködés hármunk között, tervezünk közös edzést is az ob előtt, ahol elsősorban csapatként lehet jó esélyünk – mondta Vas megye 2020. évi bajnoka, a mezőny legfi atalabb tagja, a 26 esztendős ifj. Szájer József, aki édesapjának köszönheti a lovak szeretetét. – Idő, energia, anyagi ráfordítás nélkül nincs eredmény. És az eredményeimben ott van a családom és a barátaim is, rengeteget köszönhetek nekik.

A megyebajnoki érmesek a díjátadókkal. Balról: dr. Takáts Eszter, a Vas Megyei Lovas Egyesület elnöke, Komálovics Ottó, ifj. Szájer József, Geröly Tibor, dr. Hende Csaba, a parlament alelnöke
Fotó: Cseh Gábor

Szájer József amellett, hogy jelenleg az egyetemen állattenyésztő mérnök szak mesterképzésén tanul, dolgozik a családi gazdaságban, illetve négy órában növénytermesztési adminisztrátorként földügyekkel foglalkozik.

– Eredetileg június elejére terveztük ezt a versenyt, de a koronavírus-járvány miatt már úgy tűnt, hogy elmarad. Egy hónappal ezelőtt tudtuk meg, hogy mégis rendezhetünk – összegzett Pornóapáti polgármestere, Fülöp Orsolya. – A nulláról kellett ilyen rövid idő alatt összehozni. Nagy segítségemre volt ebben Fülöp Roland, sok tárgyi dolgot a környékbeli falvakból kaptunk, és természetesen támogatóink is voltak. Szerintem jól sikerült, majd meglátjuk, hogy lesz-e folytatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában