Veréb és Ligeti Dániel bajnok, Wittmann bronzérmes

2020.09.20. 19:48

Érmek a birkózó-ob-ról

Két arany- és egy bronzérmet is szereztek a Haladás VSE szabadfogású birkózói az országos bajnokságon. A szombathelyi klub második lett a csapatversenyben.

Horváth Erika

A csapatversenyben második lett a Haladás. Balról: Nemes Bálint, Ligeti Richárd, ifj. Veréb István, Hegedüs Levente, Veréb István vezetőedző, Wittmann Kristóf, Ligeti Dániel

Fotó: HVSE

Először adhatott otthont versenynek – és rögvest mindhárom szakág felnőtt országos bajnokságának – az impozáns csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA). A Veréb István vezette Haladás VSE a szabadfogásban hét versenyzőt indított – és nem sokon, csupán két ponton múlott, hogy élen végezzen a csapatversenyben.

A Haladás két, sok nagy csatát megélt, világversenyekről is több érmet hozó rutinos birkózója papírforma-győzelmet aratott. Ifj. Veréb István a 92 kilós súlycsoportban indult. Öten vívtak körmérkőzést; a szombathelyi vb- és háromszoros Eb-bronzérmes olyan nagy fölényt mutatott, hogy mind a három találkozója pillanatok alatt véget ért. Szabó Noét (Vasas) tussal, Hódit (Honvéd) és Véghet (Érd)

10-0-s technikai tussal intézte el. A szegedi Rimovszky sérülés miatt nem állt ki ellene. Veréb tizedik felnőtt bajnoki címét szerezte.

– Könnyű volt, már az első meneteket sem kellett végigbirkóznom – mondta a 33. évében járó versenyző, akinek (és még öt társának) két héttel ezelőtt a szövetségi kapitánnyal szembeni tiszteletlenség miatt felfüggesztették a válogatott tagságát. – Próbáltam az elmúlt két hetet kizárni, a versenyen nem foglalkozni a történtekkel, csak a lehető legjobban birkózni.

A csapatversenyben második lett a Haladás. Balról: Nemes Bálint, Ligeti Richárd, ifj. Veréb István, Hegedüs Levente, Veréb István vezetőedző, Wittmann Kristóf, Ligeti Dániel Fotó: HVSE

Nem tudtak pontot elérni ellenfelei a 125 kilóban az Európa-bajnokságokon egy ezüstöt és két bronzot szerző Ligeti Dániellel szemben sem, pedig biztosan volt már kirobbanóbb formában is, hiszen júliusban esett át egy bokaműtéten.

A nordic rendszerben zajló versenyben csoporttársai közül Lánghot (Csepel) tussal, Varga Dánielt (Érd), Nagy Mihályt (Sziget SC) pedig technikai tussal verte. Két váll lett a végkimenetele a Cseperkáló elleni elődöntőnek, 10-0-s technikai fölény pedig a Tóth Rafael (Sziget SC) elleni döntőnek.

– A számok azt mutatják, hogy egyszerű volt, de összességében nem könnyű reggeltől estig topon lenni. Az öt meccsemből kettőre oda kellett figyelnem – mondta a 31 éves, immár nyolcszoros magyar bajnok Ligeti Dani. – A bokám még nem százszázalékos, de mondjuk már 90. Egyrészt a klubom miatt is kötelességemnek éreztem, hogy elinduljak, másrészt ki kellett használni ezt az egyetlen versenylehetőséget. Ha lesz decemberben vb, akkor azért, ha mégsem, akkor pedig legalább egyszer versenyeztem.

A 97 kg-os Wittmann Kris­tóf is felállhatott a dobogóra, bronzérmes lett. Két csoportmeccse volt: Bartákyt (TFSE) technikai tussal győzte le, a későbbi bajnoktól, a kecskeméti Juhász Balázstól egy ponttal, 2-1-re kapott ki. De a csoport második helye is elődöntőt jelentett. Utóbbi mérkőzésen sem sokon múlott a győzelem, a munka mellett sportoló 24 éves Kristóf 4-3-as vereséget szenvedett Fodor Tamástól (Vasas). Így a bronzért birkózhatott, amit 9-5-ös győzelmével meg is szerzett Juhász Péter (Dunaferr) ellen.

A 86 kilóban az akár az aranyra is esélyes Ligeti Richárd felettébb balszerencsés volt. Kezdődött azzal, hogy az első meccsén 3-2-re kikapott Nagy Mihálytól (Sziget SC) – aki aztán bajnok is lett. A másik kettőt megnyerte: Püspökit (Baja) 2-0-ra, Dornert (PEAC) 10-0-ra verte. Az elődöntőben az FTC-s Szurovszki ellen megsérült Ricsi (1-3), a bronzmeccsre már nem tudott kiállni – így negyedikként zárt.

– Ez nem az én napom volt. A Nagy Misi elleni meccset minden szemtanú szerint én nyertem, csak a bírók szerint nem. Aztán az elődöntőben Szurovszki Patrikkal összefejeltünk, a nyakam bánta, és teljesen forró lett és lezsibbadt a jobb karom is. Vasárnapra valamivel javult lett helyzet, de hétfőn megyek a kórházba vizsgálatra.

A 74 kilóban Nemes Bálint az ötödik, a 79-ben Hegedüs Levente a tizedik helyen zárt. Veréb István, a zöld-fehérek mestere – akinek tanítványai összesen immár 305 magyar bajnoki címet számlálnak – a csapatverseny eredményhirdetésén a dobogó második fokára állhatott fel.

Csapatverseny: 1. Vasas 25 pont, 2. Haladás VSE 23, 3. Kecskemét 21.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában