Tekerajt előtt

2020.09.02. 19:31

Négy vasi együttes indul az NB I.-ben

E hét végén kezdődik a férfiteke NB I. 2020–21-es szezonja. Megyénket a TOPIDO Nagymizdó, a Halogy, az SE-Boldizsár Trans, a Sárvári Kinizsi és a Balogunyom TK képviseli a másodosztály Nyugati csoportjában.

Pum András

A sárvári Farkas Imrére (pirosban) és a halogyi Horváth Attilára fontos szerep hárul

Fotó: Szendi Péter

Mivel a Csákánydoroszlói TE feljutott a szuperligába, a szombaton rajtoló 2020–21-es NB I.-es tekebajnokságban négy együttes képviseli megyénket. Az 1. fordulóban szombaton 13 órakor a Balog­unyom a Halogyot fogadja a VAOSZ-csarnokban, míg 14 órakor a Sárvár Répcelakon a Lauf-B TK gárdáját. Vasárnap 10 órakor pedig Nagymizdó–Nyergesújfalu-meccset rendeznek a VAOSZ-ban.

– Fennállásunk leggyengébb felkészülésén vagyunk túl – jelezte Svajda Győző, a Balogunyom edzője, elnöke. – Volt, amikor a VAOSZ pályájának felújítása miatt csak heti egy edzést tudtunk tartani a kettő helyett. Aztán a vírus miatt játékosaink nyaralásai júliusról áttevődtek augusztusra – márpedig mi a felkészülést augusztus elején kezdtük. Így összességében négy-öt tréninggel a hátunk mögött kezdjük a bajnokságot. Egy játékost, Gombos Balázst a Zalaegerszeg ifjúsági csapatából igazoltuk – mi a felnőttcsapatunkban számolunk vele. Ami a célkitűzést illeti, az első ötben szeretnénk végezni.

A sárvári Farkas Imrére (pirosban) és a halogyi Horváth Attilára fontos szerep hárul
Fotó: Szendi Péter

– Augusztus első hetében kezdtük el a felkészülést, heti egy tréninggel készültünk – mondta Tompa István, a nagymizdóiak játékosa, szakosztályvezetője. – Részt vettünk az ajkai tornán és a Savaria-kupán is, mindkét viadalon jól szerepeltünk. Jó formában van a csapat, ráadásul Bagi Imre eltiltása lejárt, kulcsemberünkre már számíthatunk. Az ifjúsági együttesünkből Rejtli Kornél Halogyra igazolt, viszont Kőszegről szerződtettünk egy ifistát. Célunk az első négy hely valamelyike.

– Heti egy edzéssel alapoztunk a bajnokságra, a napokban pedig a Szentgotthárd II.-vel egy edzőmérkőzést is vívtunk – fogalmazott Németh László, a Halogy szakosztályvezetője, játékos-edzője. – Három ifjúsági játékost igazoltunk, Rejtli Kornél Nagymizdóról érkezett, Sály Dávid korábban Zalaegerszegen szerepelt, míg Simon Bence most kezdett el tekézni. A tavalyi bajnokságban bebizonyítottuk, hogy helyünk van az NB I.-ben, az ahhoz hasonló teljesítménnyel most is meglehet az első hat hely valamelyike.

– A sárvári pálya felújítása miatt felemásra sikerült a felkészülésünk, ott csak heti egyet tudtunk edzeni – tudtuk meg Farkas Imrétől, a

Sárvári Kinizsi játékos-edzőjétől, szakosztályvezetőjétől. – Három-négy tornán is elindultunk, Ajkán például csapatban másodikak lettünk, jómagam pedig egyéniben lettem ezüst­érmes. Keretünkben nem volt változás, viszont az első meccsen elbúcsúztatjuk a 67 éves Baranyai Ernőt, aki a jövőben városi bajnokságban szerepel. A tavalyihoz hasonló szereplést várok, a középmezőny a cél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában