Eredmények

2020.10.06. 19:28

Díjugratók megyei viadala (Fotógalériával)

Színvonalas, jó versenyt hozott Vas megye 2020. évi díjugrató-bajnoksága. A felnőtt megyebajnoki címet a házigazda Vasi Pegazus Egyesület versenyzője, Varga Virág Kamilla szerezte meg.

Horváth Erika

20201003 díjugrató verseny, Ják , Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Az időjárás is kegyeibe fogadta a Vas megyei díjugrató-bajnokság szervezőit, versenyzőit és nézőit, a hosszú karanténnal is terhelt időszak után mindannyian kiérdemeltek már egy vérbeli hazai versenyt. A jáki Vasi Pegazus Egyesület adott otthont a megyei döntőnek – a hároméves létesítménynek a tavalyi megyei döntő és az év eleji rajtengedélyvizsga után ez volt a harmadik rendezvénye.

Kilenc versenyszámban írták ki a viadalt, a nyitott számokra érkeztek Veszprém és Zala megyéből is lovasok. Végül két számban – 100 cm kezdő lovas és 125 cm felnőtt – avattak megyebajnokot. Előbbiben a nádasdi Hétdombi Lovaspark versenyzője, Kocsi Kata Fanni, utóbbiban a házigazdák díjugratója, Varga Virág Kamilla nyert.

 

– Idén olyan kevés versenyt rendeztek, hogy nehéz volt felkészülni. De minden jól sikerült, színvonalas volt a döntő, jó pályákkal. Nagyon örülök a felnőtt bajnoki címnek, eddig egyszer, három éve az ifjúsági kategóriában voltam megyebajnok – összegzett a 20 esztendős Varga Virág, aki 11 esztendeje kezdte a lovaglást. Jelenleg Győrben egyetemista, de amikor csak teheti, hazajön, szinte minden nap szakít időt a lovaglásra. A bajnoki címben a tízéves herélt pej, PM Leonard volt a társa.

A dobogós helyen végzett vasiak. 60–65 cm felkészítő. Nyitott: 1. Fekete Anna Ágnes (Carla nevű lován, Vasi Pegazus Egyesület). REV (rajtengedély vizsga) felkészítő: 3. Tüskés Tímea (Büszke n. l., Savaria LSE). 80–85 cm, nyitott: 2. Veszprémi Lilien (Szikrázó Bohém n. l., Vasszécsenyi LE), 3. Kozma Rená­ta (Cizana n. l., Katafai LSE). REV felkészítő: 3. Kovács Gréta Mira (Lator n. l., Mistral LK). 90 cm felkészítő, nyitott: 2. Dobos Emese (Büszke n. l., Savaria LSE), 3. Kozma Renáta (Citana n. l., Katafai LSE). REV felkészítő: 3. Kovács Gréta Mira (Lator n. l., Mistral LK). 100 cm nyitott: 1. Varga Virág Kamilla (Avenir du Juriste n. l., Vasi Pegazus), 3. Mihály-Fábián Péter (Bogyó n. l., Mistral LK). 110 cm, ifjúsági: 1. Unger Jázmin (Betti n. l., Petőfi LK, Söpte), 3. Nagy Levente (Diadém n. l., Hétdombi Lovaspark, Nádasd). 110 cm nyitott: 3. Vörös Bence (Ferguz de Merze n. l., Pagony Kft.). 120 cm nyitott: 2. Németh Hajnalka (Madrigál n. l., Jáki LK), 3. Varga Virág Kamilla (Billy Balou n. l., Vasi Pegazus).

Megyei döntők. 100 cm kezdő lovas stílus: 1. Kocsi Kata Fanni (Sziszi n. l, Hétdombi Lovaspark, Nádasd), 2. Geller Petra Alíz (Dália n. l., Hétdombi LP), 3. Nagy Levente (Diadém n. l., Hétdombi LP). 125 cm nyitott, felnőtt: 1. Varga Virág Kamilla (PM Leonard, Vasi Pegazus), 2. Kondor Hanna (Rádiháza-Excalibur n. l., Endrődy LE, Szombathely), 3. Bosits Boglárka (Ciuqita n. l., Bosits Lovasfarm, Nemesbőd).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában