Beállt és befejelte

2020.10.26. 18:21

Tóth Barna első labdaérintéséből győztes gólt szerzett

A Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának Kazincbarcikán csereként beálló csatára, Tóth Barna fejes góljával a 88. percben eldöntötte a meccset.

Pum András

Tóth Barna pár perc alatt nyerőemberré vált

Fotó: Unger Tamás

Ami kimaradt az ETO FC Győr ellen, az bement Kazincbarcikán. A vasiak két centiméter híján két méter magas támadója, Tóth Barna a legutóbbi fordulóban a Rába-partiak ellen csereként, a 61. percben állt be, majd a 86. percben 20 méterről kapura bombázott, ám Gundel-Takács nagy bravúrral léc fölé ütötte a lövést. A Kazincbarcika ellen a 84. percben lépett pályára Tóth, majd négy perc múlva – első labdaérintéséből – fejjel betalált, gólja 1-0-s győzelmet és három pontot hozott csapatának. A 25 éves csatár az idei bajnokságban négy alkalommal kezdőként, hétszer csereként lépett pályára, három gólt szerzett.

– Izgalmas, jó meccset játszott a két csapat – jelezte Tóth Barna. – Hátul stabilak voltunk, elöl pedig sok helyzetet kidolgoztunk, sokkal többet, mint a Győr ellen. Tanultunk abból a meccsből, kielemeztük, tudtuk, mit kell másként csinálnunk. Teljesen más jellegű meccs volt a barcikai, sokat birtokoltuk a labdát, és szerintem olykor kifejezetten tetszetősen futballoztunk. Sajnos sokáig a befejezéseknél nem volt szerencsénk. Örültem, amikor beálltam, hiszen a kispadról nem jó nézni a meccset, sokkal jobb futballozni. A gólom? Németh Márió remekül adott be, előttem Devecseri Szilárd birkózott a védővel, így szabadon fejelhettem. Jól jött a labda, nem is kellett felugranom, és visszafejeltem a hosszú, bal felső sarokba. Talán ezzel kárpótolt a sors, bár nagyon jó lett volna otthon nyerni, a Győr ellen nem ment be a lövésem, a fejesem most igen. De ennél sokkal fontosabb, hogy szurkolóinknak újra örömet tudtunk okozni. De nincs megállás, szerdán tovább kell jutnunk a Magyar Kupában, ez nem is kérdés. Vasárnap pedig jön a Békéscsaba, hazai pályán ellenféltől függetlenül csak a győzelem elfogadható. A csabaiak ellen játszottuk a tavasszal félbeszakadt bajnokság utolsó meccsét. Akkor nem lehettek nézők és 3-1-re nyertünk, két gólt szereztem. Bízom abban, hogy ezúttal is hasonlóan sikeres mérkőzést játszunk – de már remek szurkolótáborunk előtt.

Tóth Barna pár perc alatt nyerőemberré vált
Fotó: Unger Tamás

– Ellenfelünk láthatóan alaposan felkészült belőlünk, persze mi is belőlük – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Az volt a tervünk, hogy az első félidőt sikeresen átvészeljük, a másodikban pedig taktikát váltunk és megnyerjük a találkozót. Nos, ez be is jött. Akkor is ezt mondanám, ha döntetlen lett volna a végeredmény. Már az első félidőben is voltak lehetőségeink, majd az 55. perctől kezdve kis túlzással egykapuztunk. Rengeteg lehetőségünk akadt, Németh Máriónak is volt meccslabdája – támadónk egyébként remekül szállt be. Hosszú sérülése után egyszer, Kaposváron már kapott egy félidőnyi lehetőséget, bízom benne, hogy Kazincbarcikán volt a valódi visszatérése, és bár sokszor leírták, bebizonyítja, hogy a folytatásban újra a régi Némethet láthatjuk a pályán. Visszatérve a meccs­re: a végén jött a slusszpoén, egy szép beadás után egy még szebb fejes góllal megnyertük a meccset. Tóth Barnának egyébként azt mondtam cseréje előtt, hogy biztosan jönnek majd a beadások a szélekről, figyeljen csak, és fejeljen egy gólt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában