foci

2020.11.24. 19:36

A sereghajtó vendége a Viktória FC csapata

A női labdarúgó NB I. 8. fordulójából elhalasztott bajnokin szerdán 13 órai kezdettel az 5. Haladás-Viktória FC a 8., utolsó Kelen SC vendége lesz.

Pum András

A koronavírus-járvány miatt a szombathelyiek kérésére elhalasztott mérkőzést pótolja szerdán a két együttes. Más kérdés, hogy a vasiak most sincsenek jobb helyzetben. A korábbi pozitív tesztek miatt hiányzó játékosaik ugyanis továbbra sem térhettek vissza. Sokatmondó adat: amíg a Haladás-Viktóriát nem érte el a járvány, hét meccsen három gólt kapott, azóta három meccsen 13-at. Meglehetősen irreális tehát így a bajnokság – de nincs mit tenni. Ami a sereghajtó Kelent illeti, a fővárosiak tíz meccsükből egyet nyertek meg, kilencszer kikaptak. A két csapat a nyitányon találkozott Szombathelyen, akkor a zöld-fehérek 4-0-ra győztek.

– Átbeszéltük a lányokkal az MTK elleni mérkőzést – mondta Szabados György, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. – Nemcsak a hibák miatt voltam mérges, hanem mert több játékosom hozzáállása sem volt megfelelő. Ki lehet kapni, de nem így. De azt is elmondtam a lányoknak, hogy ez már a múlt, a Kelen ellen bizonyíthatjuk, hogy sokkal több van bennünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában