2020.12.14. 21:07
Nyolcgólos AVUS-győzelem
Az OB I/B-s vízilabda-bajnokság idei utolsó, 11. fordulójában az AVUS nyolc góllal legyőzte az ASI-t.
Fotó: Cseh Gábor
AVUS-ASI 14-6 (2-1, 6-3, 4-0, 2-2). – Szombathely, OB I/B-s vízilabda-mérkőzés, vezette: Pintér, Veilandics.
AVUS: Horváth D. – Hajmási 1, Ekler Zs. 4, Szőke 1, Sági, Landherr, Kurucz 1. Csere: Baranyai 4, Németh L., Makrai, Csányi 2, Szabó B. 1, Kovács B. Edző: Gortva Zoltán.
A vendégek sérülések és tanulmányi elfoglaltságok miatt mindössze tíz játékossal érkeztek a mérkőzésre, míg a hazaiaknál a kapus Horváth Alex hiányzott. Az első gólt a fővárosiak szerezték, majd Baranyai rövidesen egyenlített, sőt, egy remek akció végén Szőke találatával már 2-1-re vezettek az aligátorok.
Habár a hazaiak újabb gólt az első negyedben nem tudtak szerezni, szinte valamennyi támadásukat lövéssel fejezték be, uralták a meccset. A második negyedben aztán két perc alatt Ekler Zsombor, Baranyai, majd Csányi is betalált: 5-1-re elhúztak a szombathelyiek. Lassan eldőlt a mérkőzés, az angyalföldiek ugyan kapaszkodtak a vasiak után, de a különbség nem csökkent, inkább nőtt. A fiatalok közül Baranyai Ákos és Ekler Zsombor már három-három gólnál járt ekkor.
AVUS-ASI OB I/B-s vízilabda mérkőzés
A nagyszünetre valamit faragtak a különbségből a vendégek, de 8-4-es hazai vezetéssel úsztak ki a csapatok. A harmadik negyedben is a vasiak domináltak, bár nem pólóztak olyan lendülettel, mint az első negyedben, de a játékot kézben tartva, biztosan vezettek. A különbség tovább nőtt, három perccel a negyed vége előtt már 10-4-volt az állás. Aztán Kurucz összegyűjtötte harmadik kiállítását, így cserével – meglehetősen korán – végleg kiszállt a center. A harmadik negyedet simán, 4-0-ra nyerte az AVUS, az utolsó felvonás 12-es hazai vezetésről indult. A negyedik negyedet kissé félvállról vették a hazaiak, így az ASI szerezte a negyed első két gólját. Aztán Csányi is betalált, felváltva potyogtak a gólok (13-6). Az etap 2-2-es döntetlenre végződött, a meccset azonban az AVUS simán, 14-6-ra nyerte.
Gortva Zoltán: – Ideges kezdés után elkezdtük játszani a játékunkat. Hatékonyan védekeztünk, jól fordultunk le, az emberelőnyös helyzeteket is jól használtuk ki és végig nagy ritmusban játszottunk.