Háromnapos rendezvény

2020.12.08. 18:32

Sportlövészek hétvégéje: Savaria Kupa, válogatott viadal és országos bajnokság

A tavalyi jól sikerült debütálás után újra Szombathely lehet a házigazdája a Magyar Sportlövők Szövetsége háromnapos kiemelt rendezvényének. Pénteken válogató versenynek, szombaton válogatott viadalnak, vasárnap pedig országos bajnokságnak ad otthont a Haladás Sportkomplexum – zárt kapuk mögött.

Horváth Erika

Magyarország-Szlovákia piszoly-légpuska sportlövõ mérkõzés CSG

Fotó: Cseh Gábor

A keddi online sajtótájékoztatón dr. László Győző alpolgármester képviselte Szombathely városát, amely másodszor ad otthont a három versenyt magában foglaló eseménynek. Sinka László, az országos szövetség főtitkára örömét fejezte ki azért, hogy a nehéz egészségügyi helyzet ellenére meg tudják rendezni a versenyeket és azért is, hogy Szombathely önkormányzata ritkaságszámba menően szövetségük mellé állt. Kalmár Attila, a helyi szervező, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy eredetileg a 2021-es magyarországi vadászati világkiállítás nyugat-dunántúli promócióját és a sportlövészet fiatalok körében történő népszerűsítését is zászlajukra tűzték, de ezekről a világjárvány okán le kellett mondaniuk. A verseny(ek)ről azonban nem, még ha a szervezők részéről plusz feladatot is jelent a Covid-protokoll teljesítése. Az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nézők nem lehetnek jelen az eseményen, de a Magyar Sportlövő Szövetség youtube-csatornáján és honlapján a versenyeket élőben lehet követni. Mindenkinél kétszer is mérnek testhőmérsékletet, a válogatott versenyzők – magyarok és lengyelek – csak negatív teszt birtokában vehetnek részt a viadalon. A távolságtartási szabályok miatt ezúttal a Rohonci úti létesítmény mindkét csarnokát használják, összesen ötven lőállás lesz. A sportcsarnokban csak azok tartózkodhatnak, akik éppen versenyeznek, a szájmaszkot legfeljebb a lőállásban vehetik le.

Légpuskások és légpisztolyosok mérik majd össze tudásukat a 10 méteres versenyszámokban.

Pénteken 10 órától estébe nyúlóan rendezik meg az I. Savaria Kupát, amelyre összesen 157 nevezést fogadtak el. Győrik Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy egy kivétellel minden versenyző elindul, aki itthon jelenleg a sportág legjobbjai közé tartozik, hiszen a háromból ez lesz az első válogató a jövő évi, finnországi Európa-bajnokságra, ahol olimpiai kvótákat is lehet szerezni. A verseny hiányzója a már kvótás, a tavalyi 10 méteres Eb-n légpisztolyban bronzérmes Major Veronika, aki karanténba került.

Szombaton 10-től – várhatóan – 17 óráig a sportlövészetben kuriózumnak számító válogatott mérkőzést rendeznek. Tavaly a szlovákok ellen debütált ez a versenyforma, ahol két-két férfi és női légpisztolyos, illetve puskás alkotja a csapatokat, és egyéni párharcok után alakul ki a végeredmény. Ezúttal Lengyelország legjobbjai lesznek a magyarok ellenfelei. A vendégek soraiban ott lesz a legutóbbi, csangvoni világbajnokság összetett puska számának aranyérmese, Tomasz Bartnik is. A magyar csapat. Férfi puska: Péni István, Sidi Péter. Női puska: Mészáros Eszter, Dénes Eszter. Férfi pisztoly: Tátrai Miklós, Hegedűs László. Női pisztoly: Jákó Miriam, Fábián Sára.

A vasárnap – akárcsak tavaly – a 10 méteres nemzeti – 20 lövéses légpisztolyos és légpuskás – versenyszámok országos bajnokságáé. Összesen 322 versenyző nevezett, ifjúsági, junior, felnőtt és +60-as korosztályban döntenek a bajnoki címekről. Ezt a versenyt 10 és 16 óra között bonyolítják le.

Kiemelt képünkön: a tavalyi versenyen Mészáros Eszter, aki most is ott lesz a válogatottban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában