Vasi szkander-ob

2021.01.18. 19:50

A büki Dóró Team nyerte a csapatversenyt

A büki központú Dóró Team versenyzői szerepeltek a legeredményesebben a Répcelakon rendezett országos bajnokságon.

Vas Népe

Rpcelak, 2021. janur 17. Jzsa Mihly (b) s Loczi Jnos (j) kzda Magyar Szkander Szvetsg ltal rendezett orszgos bajnoksgon a rpcelaki Rpce Sportcsarnokban 2021. janur 16-n. MTI/Krizsn Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Szombaton – a hatályos rendelkezések szerint zárt kapuk mögött, nézők nélkül – a Répce Sportcsarnokban országos bajnokságot rendeztek a szkanderosok számára, amely egyben az egyik kvalifikációs verseny is volt a májusban Litvániában esedékes Európa-bajnokságra. Összesen 231 nevezés érkezett, több mint száz versenyző állt asztalhoz, különböző korosztályokban, súlycsoportokban – természetesen jobb és bal kézzel is –, sőt még mozgássérültek számára is írtak ki versenyt. Nagy létszámmal indult és az egész napos, magas színvonalú viadalon a legeredményesebben is szerepelt a büki székhelyű Dóró Team – első lett a csapatversenyben. Emellett a klubot alapító és vezető Dóró Zsolt védencei 22 egyéni érmet, hét aranyat, három ezüstöt és 12 bronzot gyűjtöttek be. Az országos szövetségben a szövetségi kapitányi posztot is betöltő Dóró Zsolt nem volt igazán elégedett a csapatával.

– Ettől sokkal jobb eredményeket reméltem, sokat hibáztak a versenyzőink – értékelt Dóró Zsolt. – Az Eb-csapatba kerülés három verseny alapján dől el, februárban Túrkevén lesz egy viadal, május elején pedig Szigetszentmiklóson a nemzeti bajnokság döntője. Remélem, 7–11 versenyző kijuthat az Eb-re a klubunkból.

A rendezvény leglátványosabb küzdelmeit a nyílt, jobbkezes kategóriában rendezték nyolc topversenyző számára, a dobogó felső fokára pedig az egyéb küzdősportokban is otthonosan mozgó bakonyszentiváni Frum István állhatott fel.

A Dóró Team érmesei. Serdülő, fiú: Eőry Barna (bal kéz 1., jobb kéz 3.). Lány: Deák Emese (bal 1., jobb 1.), Dóró Jennyfer (bal 3., jobb 3.). Masters 75 kg: Reinhofer Balázs (bal 1.). +90 kg: Szanti Imre (bal 2.), Deák Lajos (bal 3.), Eőry Henrik (jobb 1.), Németh Albert (bal 3.). Női, +65 kg: Varga Veronika (bal 3.), Dóróné Fabók Szilvia (jobb 3.) Férfi, 75 kg: Lőczi János (bal 2., jobb 1.), Reinhofer Balázs (bal 3.). +95 kg: Németh Róbert (bal 1.). Kezdő, 90 kg: Zámbók Levente (bal 3., jobb 2.). +90 kg: Kleh Renátó (bal 3.), Orosz László (jobb 3.). Nyílt: Németh Lajos (jobb 3.).

Kiemelt képünkön: Józsa Mihály (balról) és a Dóró Team versenyzője, Lőczi János küzdelme

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában