kosárlabda

2021.01.27. 20:39

Esélyt sem hagyott a Mons – A Körmend 17 ponttal kapott ki a belgáktól a FIBA Európa Kupában

Egy nagyon jó belga csapattal találta magát szemben az Egis Körmend a FIBA Európa Kupa második csoportmeccsén. A vasi alakulat egy negyedig tudta tartani magát, aztán rendezte sorait a Belfius Mons-Hainaut és esélyt sem hagyott a piros-feketéknek.

Tóth Judit

Az Egis Körmend a görög Iraklis BC-től, a Belfius Mons-Hainaut az olasz UNAHOTELS Reggio Emilia együttesétől szenvedett vereséget a FIBA Európa Kupa első csoportkörének nyitómérkőzésén. A belga csapat egy ponttal maradt alul (70-69), a Körmend nagyobbat botlott (94-76).

Triplával nyitott a Mons, a Körmendnél meg Taylor volt nagy lendületben, az amerikai légiósé volt az első öt pont a piros-feketéknél. Az etap felénél 11-3 állt az eredményjelzőn a Körmend javára, de egy újabb triplával közelebb ért a belga alakulat. Jól működött a körmendiek védekezése, ezen talán kicsit meglepődött az ellenfél, amely nem égett túl nagy hőfokon az első tíz percben. Elaludtak a körmendiek a második etap elején, a belgák gyors öt pontja után már csak kettő volt a felek között a differencia (19-17). Tiszta dobóhelyzeteket hagyott ellenfelének a Körmend, így ötödik hárompontosát is gond nélkül értékesítette a Mons. A 17. percre 11 pontos előnye volt már a belgáknak (24-35), akik elosztották egymás között a pontokat. A Körmend teljesen más arcát mutatta, mint az első etapban. Védekezése szellős volt, ezt a Mons profi módra kihasználta. A Taylor-Thames duó szerezte a pontok kétharmadát a piros-feketéknél, akik csupán harminc pontig jutottak a félidőre. A Mons nagyobb fokozaton játszott a második negyedben (30-40).

A második félidő eleje is a belgáknak hozott több pontot, a Körmend továbbra is erőlködött. A Mons intenzív védekezése mellett nem igazán jutottak szóhoz a piros-feketék. A 206 centis Spencer uralkodott a palánkok alatt (36-54). A negyed derekán kialakult a több mint húszpontos különbség (36-57), a belga egység kezdte igazán élvezni a játékot, a Körmend viszont nem tudott fásultságán felülkerekedni. Ireland egyéni akciókkal próbálkozott, de ez nem jelentett sokat, mert a Mons minden játékelemben jobb volt a vasi együttesnél. Kiszolgálták egymást a belga játékosok, jól működtek csapatként, a Körmendél ez az opció nem igazán volt jellemző. Ferencz triplája okozott egy kis örömet a körmendieknek a záró etap elején, de az ellenfél fegyelmezettsége nem hagyott alább, így nem közeledett a pontállás (51-72). A meccs vége előtt öt perccel valamivel koncentráltabb játékot mutatott a Körmend, de sok tiszta helyzet maradt kihasználatlanul, így különösebben nem kellett izgulnia a belgáknak (59-74). A végjátékban sem újult meg Ziga Mravljak csapata, dominált a Mons. Egy pillanatig sem lehetett megkérdőjelezni, hogy sokkal jobb volt a belga együttes, amely végül az utolsó percek könnyelmű játéka után is 17 pontos vereséget mért a piros-feketékre.

A Körmend továbbra is nyeretlen a FIBA Európa Kupa A jelű csoportjában. A csoport másik mérkőzése, a Reggio Emilia és az Iraklis BC összecsapást lapzártánk után rendezték.

A vasi csapatra még egy találkozó vár pénteken 15 órától, az olasz együttes ellen.

jegyzőkönyv

Egis Körmend–Belfius Mons-Hainaut

66-83 (19-12, 11-28, 16-27, 20-16)

S’-Hertogenbosch, férfi kosárlabda FIBA Europa Kupa, A csoport, vezette: G. Vitkauskas (litván), I. Matejek (cseh), J. Pedroso (portugál).

Körmend: Thames 11/3, Németh Á. 4, Mócsán 10, Durázi 5/3, Taylor 11. Csere: Ferencz 13/9, Mosely 1, Ireland 11, Tóth N. -, Takács K. -. Vezetőedző: Ziga Mravljak-

Mons: Smith 16/9, Mortant 2, DURHAM 16/3, Barnes 7/3, SPENCER17. Csere: LAMBOT 11/6, Penava 11/3, Ebang -, Caeneghem 3/3. Vezetőedző: Vedran Bosnic.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 7-3. 7. perc: 17-8. 13. perc: 19-14. 16. perc 22-25. 25. perc: 36-57. 28. perc: 41-61. 34. perc: 56-72. 37. perc: 59-74

Kipontozódott: Thames (35.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában