labdarúgás

2021.02.08. 21:20

A végén villant – Medgyes Zoltán tizenegy találatnál jár

A Haladás házi gólkirálya, Medgyes Zoltán döntötte el a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen 2-1-re megnyert vasárnapi, NB II-es bajnokit.

Pum András

Haladás-Gyirmót NB II. foci (UT) Medgyes Zoltán

Forrás: VN

Fotó: Unger Tamás

Németh Milán nem adta fel. Az első félidőben kiválóan futballozott a bal oldali védő, többször is jól centerezett középre. A második játékrészben viszont rövid időn belül volt két rossz beadása. A rutinos futballista azonban nem adta fel, tette tovább a dolgát és mindez kifizetődött. A 85. percben ugyanis Németh beadásából Medgyes Zoltán megszerezte a szegedi mérkőzést eldöntő gólt. A vasiak házi gólkirálya immáron 11 találatnál jár, ráadásul szinte valamennyi bombagól volt, vagy pedig egyéni akció végén zörgette meg a hálót. Ezúttal szinte nulla helyzetből járt túl a szegedi kapus, Varga eszén.

– Az első félidőben elkövettünk néhány hibát, amelyekből a hazaiak ziccereket alakítottak ki – mondta Medgyes. – Egy szót sem szólhattunk volna, ha ekkor több góllal is vezet a Szeged. Ugyanakkor mi próbáltunk focizni, mi uraltuk a játékot, ők berendezkedtek kontrákra. A második félidőre átálltunk 4-3-3-ra, ezáltal stabilabbak lettünk. A szegedieknek ekkor már nem voltak helyzeteik, csak beadásokból veszélyeztettek. Domináltunk, helyzeteket sikerült kialakítanunk. A gólom? Németh Milán gyakran felzárkózott a támadásokhoz és támogatta az akciókat. A sokadik beadása után elindultam a rövidre, ahogy jött a labda, csak arra figyeltem, hogy a hosszú sarok felé pörgessem el – örülök, hogy sikerült! Minden meccsen gólt akarok rúgni, ez nem is kérdés. Őszintén szólva a második félidő közepére már idegesített, hogy nem nagyon tudok helyzetbe kerülni, de nem adtam fel és jött is a gól! Azt kell mondjam, hogy ha nem is jelenthetjük ki egyértelműen, hogy megérdemeltük a győzelmet, sokat tettünk érte, benne volt a meccsben, hogy mienk lesz a három pont. Nagyon fontos volt a siker, jót tett a lelkünknek, hogy a múlt heti vereség után megszereztük első győzelmünket. Úgy mentünk Szegedre, hogy nyerni akarunk, meccs közben csak ez járt a fejünkben, ám ez nem volt egyszerű, mert a hazaiak stabilan védekeztek, két négyes vonalat is felhúztak elénk.

A vasiakra a héten két kemény meccs vár. Szerdán 14 órakor a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Pécsi

MFC-hez látogatnak, vasárnap 19.30-as kezdéssel az M4 Sport kamerái előtt a második helyezett Vasast fogadják.

Kiemelt képünkön: Medgyes Zoltán a nyitányon a Gyirmót ellen nem, Szegeden már betalált

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában