A mezőny legjobbja

2021.04.15. 20:00

A 17 éves Ekler Zsombor az aligátorok gólfelelőse

Az AVUS vízilabdacsapatának 17 éves játékosa, Ekler Zsombor az OB I/B-s bajnokság eddig legjobb teljesítményt nyújtó pólósa.

Pum András

20201212 AVUS-ASI OB I/B-s vízilabda mérkőzés, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe - Ekler Zsombor

Fotó: Cseh Gábor

Az aligátorok saját nevelésű pólósa, Ekler Zsombor hétévesen, az általános iskola első osztályában kezdett el vízilabdázni. Végigjárta a korosztályos csapatokat, 14 esztendősen bemutatkozott az AVUS akkor OB I-es csapatában – két bajnokin játszott. A következő idényben nem szerepelt a felnőtteknél, majd a koronavírus-járvány első hulláma miatt tavaly tavasszal félbeszakadt szezon végén többször is lehetőséget kapott. Ekler tavaly ősz óta alapembere az aligátorok OB I/B-s együttesének. A legtöbb akciógólt a 17 éves játékos szerezte a mezőnyben – pedig négy meccsen sérülés miatt nem játszott. Összesen 62 kapura lövéséből 29 akadt be. A góllövőlista harmadik helyén áll, 86 próbálkozásból 47 találat. A 17 fordulót követően pedig a statisztikai mutatók összesítéséből kialakult pontszámok alapján jelenleg Zsombor a legjobb játékos az OB I/B-ben.

– Természetesen ez nemcsak az én, hanem a csapat érdeme is, hiszen sok támadás végén rám jön ki a lövés – mondta Ekler Zsombor. – Szerencsére megbíznak bennem a srácok, odaadják az akció végén a labdát. Ráadásul nem kell azon görcsölni, mi lesz, ha kimarad egy-egy lövés, hiszen a feljutás már elúszott, viszont a második hely szinte biztosan meglesz. Azért az OB I/B teljesen más szint, mint az OB I. volt, itt könnyebb boldogulni. Noha még fiatal vagyok és gyakran nálam húsz kilóval nehezebb játékosokkal kell megküzdenem a vízben, a gyorsaságom révén tudok érvényesülni. Erősségem még, hogy jó a helyzetfelismerésem és jól lövök. Ugyanakkor védekezésben még van hová fejlődnöm. A csapat edzője, Gortva Zoltán az utánpótlásban hosszú-hosszú éveken át a trénerem volt – tudja, mik az erősségeim és miben kell javulnom. Elsősorban kapás oldalon, szélen és hátul érzem jól magam, míg védekezésben néha bekkelek, azaz én fogom a centert. Szerencsére jó formában vagyok, az utóbbi három-négy meccsem kifejezetten jól sikerült. Ha a bajnokságból egy találkozót kellene kiemelnem, akkor a ViWA II. kerület ellenit mondanám, ahol mind a hét kapura lövésem gól lett. A meccseken érzem, hogy odafigyelnek rám az ellenfél játékosai, igyekeznek kikapcsolni a játékból. De ez nem gond, hiszen ott vannak csapattársaim, akik gólokat lőnek helyettem. Motivált, fiatal csapatunk van, látom társaimon, hogy – csakúgy, mint én – fejlődni akarnak, az a céljuk, hogy az első osztályban játszhassanak. Ez a versengés valamennyiünk számára hasznos, előrevisz.

Ekler Zsombor a felnőtt- csapat mellett az ifiben is szerepel és a Nagy Lajos Gimnázium utolsó előtti éves, 11. osztályos tanulója. Tehát nem unatkozik.

– Volt ennél nehezebb is, amikor a serdülőknél is játszottam – jelezte Ekler. – Ráadásul az online oktatás miatt most a tanulás könnyebb, szóval össze tudom egyeztetni a sulit és a vízilabdát. A bátyámra, Bendére mindig is felnéztem, a kedvenc külföldi vízilabdázóm pedig a betegsége miatt már visszavonult horvát Sandro Sukno.

Zsombor bátyja, Bendegúz tavaly nyáron igazolt az AVUS-ból az OB I-es Budapest Honvédba. Vajon öccse követi őt a fővárosba, vagy esetleg másik klubba szerződik? Esetleg marad Szombathelyen?

– Nem titok, több OB I-es csapat is megkeresett, de egy­előre nem szeretnék ennél többet mondani a jövőmmel kapcsolatban. Egyelőre az AVUS a legfontosabb számomra.

Kiemelt képünkön: Ha Ekler Zsombornál van a labda, félhetnek az ellenfél játékosai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában