Frissen Vasból

2021.05.12. 16:48

Ismét a zrínyis Halász Tímea nyerte a Game Time-ot

Akárcsak tavaly, idén is a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulója, Halász Tímea végzett az első helyen a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Game Time kihívássorozatában.

Horváth Erika

Fotó: VN

Amikor tavaly tavasszal a pandémia miatt felfüggesztették a diákolimpiai versenyeket, a Magyar Diáksport Szövetség egy online formában működtetett, akár otthon is teljesíthető, nyolc sportágból álló kihívássorozatot hívott életre, amellyel a felső tagozatosokat igyekezett mozgásra ösztönözni a karantén idején. Az első Diákolimpia Game Time összetett rangsorának élén a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola diákja, Halász Tímea végzett.

Aztán elkezdődött a 2020/2021-es tanév, és még mielőtt kiderült volna, hogy a koronavírus-járvány ismét blokkolja majd a normál iskolai életet, így a diákolimpiai versenyeket is, az MDSZ meghirdette a második Game Time-ot is. Az elsők között csatlakozott a programhoz a Zrínyi immár hetedikes – fontos kiemelni, hogy nem sportosztályos – tanulója, Halász Tímea, miután a testnevelő tanára, Gerlachfalvy Csilla felhívta a figyelmét, hogy ezúttal már januárban indul a sorozat.

Az akkor még jelenléti oktatás és napi kézilabdaedzések mellett – Timi az SZKKA U13-as csapatának a tagja – sem volt kérdés, hogy ismét belevág. Nyolc sportágból (asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, multisport, röplabda, torna) kaptak feladatokat a fiatalok, melyek teljesítését – szigorú szabályokhoz kötött – videókkal kellett igazolni.

Szükség volt tehát egy szintén kitartó segítőre, aki – akárcsak tavaly – ezúttal is az édesanya, Rosta Krisztina volt, ő készítette a felvételeket. Sokkal nehezebbek, összetettebbek voltak a feladatok, mint tavaly, de az előző kiírásban megszerzett rutinjuk nagy segítségükre volt.

Timin semmi nem múlott, még a téli hóesésben is képes volt hosszú órákon át gyakorolni egy-egy feladatsort. Amikor bezárták az iskolákat, meghosszabbították a versenyt és újabb két sportág a dance és a jump is felkerült a palettára – ezekkel is megbirkózott. Nemcsak jól, hanem gyorsan is kellett dolgozni, hiszen fontos tényező volt az idő. A maximális pontot gyűjtők között is rangsort állítottak fel a teljesítéseket előbb igazolók javára. Halász Timi az iskolájából is mindvégig segítették, biztatták. Ékes Era tanárnő egy zrínyis csapatot is összeállított – ez azért is volt fontos, mert a csapattagság 10 százalékkal növelhette a feladatokra kapott pontokat.

Halász Tímea ismét hatalmas győzelmet aratott
Fotó: VN

Timi nemcsak arra lehet büszke, hogy ismét ő lett az országos összetett verseny győztese, hanem sportágankénti helyezéseire is. Első lett kézilabdában, multisportban, dance-ben és a számára legnehezebb röplabdában is, kosárlabdában és labdarúgásban pedig harmadikként végzett. Utóbbiban az első harminc között ő volt az egyedüli lány.

Ami a jutalmakat illeti, a gyűjtött pontokat a „store-ban”, áruházban le lehetett vásárolni. Timi ebben is ügyes volt; mivel nagyon hamar sok pontot gyűjtött, le tudott csapni a fődíjra, az iPhone 11-re is – és később még több kisebb ajándékra. Az egyes sportágak 1–3. helyezettjei válogatott mezeket, illetve olimpiai magyar csapatpólót kaptak. Timi Balogh Gábortól, az MDSZ elnökétől személyesen, Budapesten vehetett át két csapatpólót, a mezekből pedig négyet is – a kézilabdást Kovacsics Anikó és Ligetvári Patrik, a focist Dzsudzsák Balázs, a röplabdást Sándor Renáta, a kosarast Hanga Ádám dedikálta. Ráadásként élő adásban szerepelhetett a korábbi öttusázó olimpiai ezüstérmes Balogh Gáborral a Duna TV Családbarát című műsorában.

– Büszkék vagyunk rá nagyon és ő is arra, amit elért, hiszen nagyon sok munkája van benne – mondta az édesanya.– Ha lesz harmadik Game Time, biztos, hogy abban is részt venne. Úgy lenne az igazi, ha beindulhatnának a hagyományos diákolimpiai versenyek és mellette lenne Game Time is. Na meg persze marad a kézilabda az SZKKA-ban. Mert Timinek a sportból sosem elég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában