Frissen Vasból

2021.06.27. 13:30

Légiós szerződtetésével erősítette meg keretét a Falco

Megvan a szombathelyi csapat második légiósa.

vaol.hu

Fotó: falcokc.com

A klub hivatalos oldala arról tájékoztat, hogy sikerült megegyezni Marvin Clarkkal, aki a 2021/2022-es szezonban a Falco játékosa lesz. Marvin 1994.11.03-án Kansas-ben született. Egyetemi karrierje során 2 évet játszott a Michigan State University (NCAA) színeiben. A 2016/2017-es szezonban egyetemet váltott és a szintén NCAA-ban pályára lépő St. John’s University csapatában folytatta egyetemi karrierjét. Mindkét St. John’s-os szezonjában kezdőként lépett pályára és átlagban 11,5 pontot, 5 lepattanót és 1,2 labdát szerzett.

A 2019/2020-as szezonban a belga első osztályban kezdte meg profi pályafutását. A Kangoeroes Basket Mechelen csapatában mind a 14 mérkőzésén kezdőként számítottak rá. A vírus miatt rövidebb szezonban 44,9%-os mezőnymutatóval 12,5 pontot átlagolt, mellette mérkőzésenként 4,7 lepattanót szerzett. Második profi szezonját is a belga csapatnál töltötte, és 28 mérkőzés alatt 13,4 pontot; 5,1 lepattanót és 1,3 gólpasszt átlagolt. A belga bajnokság után a még zajló francia első osztályba igazolt. A Champagne Chalon Reims Basket csapatánál 7 tétmérkőzésen lépett pályára, átlagban 18 perc alatt 6 ponttal segítette csapatát.

Marvin Clark esetében érdemes kiemelni, hogy mindegyik szezonjában 35% fölött célzott a triplavonalon túlról és személyében egy több poszton is bevethető játékos került a szombathelyi csapathoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában