Lánybirkózás

2021.06.13. 21:03

Serdülő ob-bronz

Bronz­érmet szerzett a serdülő lánybirkózók 50 kg-os súlycsoportjában Rába Noémi, a Kőszegi SK versenyzője.

Vas Népe

Fotó: Kőszegi SE

Egy hétvégén három országos bajnokságot is lebonyolítottak Győrszentivánon. Az első versenynap a szabadfogású diák I. korosztályé volt, másnap a diák II.-es, illetve a serdülő lányok következtek. Vas megyéből négy klub összesen 14 versenyzővel képviseltette magát. A serdülő (U15) lányoknál a kőszegiek ünnepelhettek dobogós helyezést Rába Noémi jóvoltából. Az 50 kilós súlycsoportban öten indultak, körmérkőzéssel döntöttek a helyezésekről. Pusztai Tamás tanítványa a nagyszénási Rácz ellen tusgyőzelemmel kezdett, majd két vereséget szenvedett – a későbbi győztes Rittertől (Csepp-L) technikai tussal, a kiskunfélegyházi Pálitól tussal kapott ki. Az utolsó fordulóban a nyársapáti Barna elleni találkozón dőlt el a bronzérem sorsa. Pontgazdag mérkőzésen 7-5-re Rába Noémi nyert, így ő állhatott fel Ritter és Páli mellé a dobogóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában