A kerti focitól a rivaldafényig – Schäfer Péter büszke fiára, az Eb egyik hősére, Andrásra

Schäfer Péter egyik fia – Péter – kosárlabdázott, a másik – András – pedig labdarúgó lett –, nem is akármilyen! Schäfer András a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettje, könnyen lehet, hogy a jelenleg a szlovákiai Dunaszerdahelyi AC-ben szereplő, szombathelyi születésű futballista hamarosan egy komolyabb bajnokságban is kipróbálhatja magát. Édesapja szerint egyáltalán nem a véletlen műve, hogy Schäfer András ilyen sokra vitte.

– Ahogy kiskorában először felállt, rögvest teniszlabdát rugdosott, de nem összevissza, hanem kimondottan jó érzékkel focizott vele – mondta Schäfer Péter. – Aztán az Aréna oviban feleségem elvitte ovifocira és már ott kilógott a többiek közül, látszott, hogy nagyon ügyes fiú. Majd a Vasi Futball Akadémia volt a következő szint, de mivel úgy éreztük, jobb lenne új klubot alapítani, így Bánhegyi Attilával és Havasi Attilával megalapítottuk a Grundball PFC-t. Itt már én is edzősködtem, úgyhogy gyakran előfordult, hogy apa edzette a fiát. Jól ment Andrásnak a foci, ha elmentünk egy-egy tornára, vagy gólkirály – vagy a legjobb játékos lett, de előfordult, hogy mindkettő.

- Az edzések után fiammal még órákig fociztam, szinte sosem akarta abbahagyni. Ennek is megvolt az előnye, ugyanis otthon egyéni képzést tartottam neki, így abszolút kétlábas focistát faragtam belőle. Olyannyira, hogy sokan nem tudják megállapítani, melyik lábas valójában – egyébként jobblábas. Fejelni is én tanítottam meg, órákon keresztül dobtam a labdát és mutattam, hogyan dőljön be, hogy fejelje vissza. Zárójelben: amikor az Eb-n Neuer hálójába bólintotta a labdát, büszke is voltam…Andris egyébként más sport­ágakban is jól teljesített, a rövid vagy hosszú távú iskolai futásoknál – a Zrínyibe járt – mindig az első háromban végzett.

De kosárlabdában is otthon érezte magát, nyolcadikosként az országos diákolimpián az első négybe jutott csapatával. Persze a futball volt az első, a Zrínyivel diákolimpiát nyert és a legjobb játékosnak választották. Tízéves korában elvittük az Illés Akadémiára – itt is jól ment a foci, így más akadémiák is megkörnyékezték. Végül az MTK-hoz tartozó, akkor Agárdon lévő Sándor Károly Akadémiát választottuk, nem utolsósorban azért, mert az ott dolgozó jó ismerősünkben, Fedor Sándorban megbíztunk – rábíztuk a gyerekünket. Nem volt könnyű döntés, feleségem, Ildikó nem szerette volna, hogy ilyen fiatalon ilyen messze kerüljön András – de fiam úgy döntött, hogy futballista akar lenni.

Itt ugrunk egy nagyot az időben, hiszen Schäfer András pályafutása mindenki számára ismert lehet: az MTK után Genoa, Chievo majd Dunaszerdahely következett – és persze a magyar válogatott. Érdekesség, hogy Schäfer az NB I-ben egy gólt szerzett, naná, hogy a Haladás ellen Szombathelyen – Király Gábornak lőtte...

– András valamennyi szlovákiai meccsét vagy a neten, vagy a helyszínen láttam – jelezte Schäfer apuka. – És bár az ottani bajnokság kevésbé technikás, mint a magyar, sokkal keményebb, olykor durvább. Volt olyan meccs, ahol csak a fiam ellen 14-szer szabálytalankodtak – másként nem tudták megállítani. Rengeteg sárga és piros lapot osztottak ki róla. Ezt a harcosságot ő is magáévá tette, bátran beleáll a párharcokba, például a nála magasabb és jó felépítésű francia Pogbával is összecsapott az Európa-bajnokságon: nem Andris húzta a rövidebbet, hanem ő nyerte a fejpárbajt.

Technikás játékos és kiváló a mentalitása, neki aztán mindegy, ki az ellenfél, kik szerepelnek a másik csapatban, minden meccsen nyerni akar, amolyan délszláv mentalitás jellemzi. Egyébként sem félős gyerek, két éve négyezer méterről tandemugrást csinált. Ami pedig az Európa-bajnokságot illeti, mindkét magyarországi meccset a helyszínen izgultam végig, óriási élmény volt. Azt persze sajnálom, hogy András úgy kapott lehetőséget, hogy egyik legjobb barátja, klubtársa, Kalmár Zsolt súlyosan megsérült. De Andris olyan, ha megkapja az esélyt, él vele. Emlékszem, amikor Ciprus ellen gólt lőtt, még viccesen mondtam neki, oké, ez szép volt, de hát „csak” Ciprus ellen lőtted a gólt. A németek elleni fejes gólja után már nem tudtam mit mondani… Illetve dehogynem, a munkahelyemen néztük a meccset, a góljánál akkorát üvöltöttünk, hogy beleremegtek az ablakok. Valószínűleg abban a pillanatban én voltam a világ legbüszkébb apukája!

Amikor beszélünk, nem a fociról beszélgetünk, amondó: amúgy is a futballról szól az élete, úgyhogy ilyenkor hanyagoljuk a labdarúgást. Másrészt 22 éves, van elképzelése arról, mit akar a futballtól. Andris okos srác, kitűnő tanuló volt – például másodikos középiskolás korában letette a középfokú angolnyelv-vizsgát –, így biztos vagyok abban, a hirtelen jött népszerűséget a helyén kezeli, nem száll el. Örömmel olvastuk, hogy például egykori agárdi gimnáziumi igazgatónője e-mailt írt, melyben az állt: büszke Andrisra.

Mi is azok vagyunk! Az agárdi futball­akadémián amúgy remek egyéni képzést kapott. Egyébként egy érdekesség: Andris nagy kutyabarát, úgyhogy sok kutyát hazahozott befogadott már, más kérdés, hogy mivel nem itthon lakik, őket mind megörököltük, olyan a házunk, mint egy kutyapanzió. Én is fürdök a népszerűségben, sokan ismernek a városban, de újabban mire a kocsimtól a munkahelyemig érek, általában hárman megállítanak és öten rám dudálnak. Olyanok is, akikkel már tíz éve nem beszéltem. András, ha teheti és Szombathelyen van, jár a Falco és a Haladás meccseire is.

Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy a sikeres Eb hatására lesznek érdeklődők a 22 éves futballista iránt.

– Nyilván ez az ő döntése lesz, de én azt mondom: az a legfontosabb, hogy olyan helyre igazoljon, ahol rendszeresen játszik – mondta Schäfer Péter. – A holland, német vagy az angol bajnokság ideális lehetne számára – mondjuk szülőként annak is örülnénk, ha nem lenne túl messze tőlünk…