Frissen Vasból

2021.07.06. 07:00

Dicséri a magyarokat, csalódott a németek és franciák produkciójában – Vörös Csabát kérdeztük az Eb-ről

A Haladás korábbi legendás futballistája, a zöld-fehérek technikai vezetője, Vörös Csaba olasz–angol finálét vár a részben hazai rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságon.

Pum András

Fotó: Unger Tamás

Vörös Csaba 1976. november 10. és 1989. június 21. között 266 NB I.-es mérkőzést játszott zöld-fehérben és 11 gólt rúgott. A nyolcvanas évek elején szerepelt az AC Milan ellen a San Siróban és a Rohonci úton. Tagja volt a Nehru Kupát nyerő, a tornán magyar olimpiai válogatott néven fellépő Haladásnak. Hat évig viselte a csapatkapitányi karszalagot. Tizenegyszer szerepelt az olimpiai válogatottban és Mészöly Kálmán szövetségi kapitánysága alatt kétszer ült a nagy válogatott kispadján.

Visszavonulása után négy évet focizott az ausztriai Oberwartban. Majd edzősködött az NB III.-as Sárvár FC együttesnél, mielőtt visszatért a Haladáshoz. Itt előbb, 2004-től szakmai vezetőként, aztán 2006 óta technikai vezetőként szolgálja a klubot. Sőt, a Haladás stadion 2017. novemberi nyitómeccsén a horvát NK Osijek (3-1) ellen Vörös Csaba megbízott vezetőedzőként irányította a zöld-fehéreket. Vörös Csaba természetesen – persze ha ideje engedi – nézi a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság mérkőzéseit.

– Összességében elégedett vagyok a mérkőzések színvonalával, persze voltak olyan meccsek, amelyeket bőven elég volt egyszer látni – mondta Vörös Csaba. – Számomra mindenképpen meglepetés a nem is kis csapatok, hanem kis országok válogatottjainak jó szereplése. Gondolok itt elsősorban a svájciakra, a dánokra, a csehekre vagy éppen az ukránokra. És ha már kis országok: abszolút elégedett voltam a magyar válogatott teljesítményével is, nagyon sajnáltam, hogy a németek ellen nem jött össze a továbbjutás – pedig megérdemeltük volna! A védekezésünk rendben volt, az előrejátékban kellett volna még több. Meglehet, ha Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt játszik, megvan a továbbjutás is. De nagyon tetszett a szombathelyi Schäfer András, aztán Szalai Ádám, Sallai Roland játéka is. Schäfer és Sallai is fiatal futballista, nem gondoltam, hogy a mély vízbe dobva ilyen remek teljesítményt nyújtanak. Szóval le a kalappal Marco Rossi együttese előtt! Ugyanakkor akadt néhány amolyan nagy csapat, amelytől sokkal többet vártam. A franciák és a németek szereplése nagy csalódás számomra. A franciáknál rengeteg a jó játékos, erős csapatuk van, mégis leszerepeltek. A németekkel kapcsolatban pedig korábban még az egykori angol klasszist, Gary Linekert tudtam idézni, aki szerint „a foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek”. Nos, erre az Eb-re ez nem volt érvényes, valami nagyon hiányzott a németek futballjából.

Kedden olasz–spanyol, szerdán angol–dán elődöntőket rendeznek a kontinensvia­dalon.

– Szerintem az olaszok behúzzák a meccset – egységesebbek, technikásabbak, képzettebbek, alázatosabbak és keményebbek a spanyoloknál – vélekedett Vörös Csaba. – Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a spanyoloknak semmi esélyük sincs, de Roberto Mancini együttese számomra kompaktabbnak tűnik. Az angol–dán összecsapás esélyese papíron a brit gárda, viszont a dánokat senki sem várta az elődöntőbe, mégis itt vannak. Szóval nem szabad leírni őket. Én mégis angol győzelmet várok. Pláne, ha – mint az ukránok ellen – korán megszerzik a vezetést Kane-ék, akkor szinte biztosan behúzzák a meccset. Szóval, szerintem Anglia és Olaszország találkozik majd a londoni döntőben.

Kiemelt képen: Vörös Csaba, a Haladás technikai vezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában