játékossors

2021.07.06. 07:00

Hazalátogatott az MTK jánosházi kötődésű futballistája

Fiatal futballistatehetség öregbíti Jánosháza hírnevét: a 14 éves Horváth Józsika nemcsak alázatos és szorgalmas labdarúgó, de szerénységével is kiemelkedik korosztályából. Az MTK igazolt futballistája a nyári szünetben látogatott haza és mesélt a kibontakozó karrierjéről.

Bakos Ágnes

20210622 Horváth József focista, Jánosháza, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

– El vagyunk kényeztetve Jánosházán az utóbbi időben, kitűnő munka folyik a labdarúgó-utánpótlásban – kezdte Marton Ferenc, a Jánosházi Sportegyesület elnöke. Emlékeztetett, hogy a jánosházi Kiss Bence 2018-ban kapott NB I.-es szerződést és korosztályos válogatott, az újabb büszkeség pedig Horváth Józsika. A 14 éves fiút az MTK szerződtette, éppen egy éve tanul Budapesten. – Elmondhatom, hogy töretlen volt a menetele. A legfontosabb a kitartása, meg az alázat is megvolt – méltatta Marton Ferenc.

– Talán a többiek nem sértődnek meg, de elsősorban neki köszönhető, hogy a 2004-es korosztály bajnokcsapat lett 2018-ban – mondta. Horváth József Szombathelyen, az Illés Akadémián töltött egy évet, aztán kiszemelte magának az MTK. – Féltettük, hogy egy kisvárosból hogyan áll helyt, de az első akadályokat sikerrel vette – mondta a sportegyesület elnöke.

Józsika pedig szerényen hallgatta a saját méltatását, szűkszavúan mesélt eddigi karrierjéről. – Szombathelyen az U16-os korosztályban kiemelkedő volt a játékom, rúgtam a gólokat és megkereste apát az MTK megfigyelője, hogy szeretnék, ha nyáron csatlakoznék – idézte fel a fővárosba kerülését a balszélső és jobbszélső támadó, meg centerposzton és irányító középpályásként is bevethető, jobb- és ballábas focista. Azt mondta, fél év kellett, amíg felvette a ritmust, meg kellett szokni a nagyvárosi közeget, és más volt a focistílus, mint Szombathelyen. Nem számított arra, hogy ennyit fog tanulni, mint amennyit fejlődött az utóbbi évben. Nem veszített a lendületéből, ami már óvodás kora óta megmutatkozik.

– Nem engedte el a labdát és éjjel-nappal futballozott – idézte fel Vágusz Arnold utánpótlásedző, hogy milyen volt az óvodás Jocika. Azt mondta, alig várják, hogy az NB I.-ben kifusson a pályára, biztosan ott lesznek a jánosházi drukkerek. A nyári szünet is jórészt tréningekkel telt, egyéni edzésprogramot végzett Józsika, ehhez természetesen adott a jánosházi futballpálya. Szülővárosából továbbra is figyelik, amiben tudják, segítik az ifjú tehetséget, akit még Szombathelyen kezdtek Pelének becézni – a valaha volt egyik legjobb labdarúgóhoz hasonlítják. Marton Ferenc szerint minden gyerek előtt példakép lehet a roma származású tehetség: kibontakozó pályája azt üzeni, hogy sokra vihetik alázattal, szorgalommal a többiek is.

Józsika azt mondta, külföldön szeretne majd játszani, a top öt bajnokság valamelyikében. Az biztos, hogy bármerre is viszi a tehetsége és kitartása, jánosházi szurkolók lesznek a lelátón.

Kiemelt képen: Horváth József és akik most is mögötte állnak: Marton Ferenc és Vágusz Arnold

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában