Frissen Vasból

2021.07.12. 07:00

HVSE: két közönségkedvenc távozik az aranyérmes futsal csapattól

Horváth Péter és Vidák Balázs személyében két rutinos, közönségkedvenc játékos is távozik a Haladás VSE NB I.-es futsalcsapatától – igaz, utóbbi marad a zöld-fehér klub kötelékében.

Tóth Gábor

Haladás vse -Berettyóújfalu, futsal bajnoki mérkőzés, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás Horváth

Fotó: Unger Tamás

Horváth Pétert nem kell bemutatni a szombathelyi futsalszurkolóknak: a kezdetektől a csapat játékosa, már a 2010-es NB II.-es bajnoki cím megszerzéséből is kivette a részét. Majd 2014-ben és 2015-ben bronz-, 2019-ben ezüst­érmet, a mögöttünk hagyott szezonban bajnoki címet ünnepelhetett. 2018-ban és 2020-ban a magyar kupában jutott a csúcsra a csapattal. Ráadásul mint csapatkapitány emelhette a magasba a kupákat, a trófeákat. A rutinos, 33 éves játékos távozik a Rohonci útról.

– Nagyon fiatalon csöppentem bele a futsalba, olyan futballisták mellett, akikre felnéztem – elevenítette fel a kezdeteket a távozó csapatkapitány, Horváth Péter. – Az életem fontos része volt a Haladás – ami nem is csoda, hiszen 12 évet töltöttem el zöld-fehér mezben. Tavaly már kevesebb szerepet kaptam, így nem lepődtem meg, hogy a vezetőedző a jövőben már nem számít rám. Kaptam volna lehetőséget a szakmai stábban, de végül nem tudtunk megegyezni. Hangsúlyozom, hogy korrekt körülmények között vettünk búcsút egymástól.

– Ugyanakkor nem tagadom, nehezen élem meg a történteket – folytatta Horváth Péter. – Bár már napok teltek el a döntés óta, mégis nehéz napirendre térni felette, már most hiányzik a Haladás, az öltöző hangulata, hiányoznak a csapattársak, a szurkolók, a Rohonci út – a Haladás-életérzés. Egy hosszú, szép, eredmények utazás ért most véget. A régi munkacsarnokból, az NB II.-ből eljutottunk egy új csarnokba, a bajnoki címig. Egy baráti társasággal kezdtem futsalozni, egy pofi csapatot hagyok magam mögött. Minden percét élveztem ennek az utazásnak – az pedig külön büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek a Haladás történelmének. És nagyon büszkén viseltem a csapatkapitányi karszalagot is. Voltak rossz idők, akkor is kitartottam a csapat mellett – edzőként, marketingesként is szolgáltam a klubot. Edzői pályafutásomat a Király SE kötelékében folytatom. A futsaltól nem akarok elszakadni, talán Sárváron hobbi szinten, mégis komoly célokért, barátok között játszom majd.

Vidák Balázs 2013-ban igazolt a Haladásba a Gödöllő együttesétől, válogatott játékosként érkezett Szombathelyre. Korábban szerepelt az Aramisban és a Ferencvárosban – 16 éves kora óta NB I.-es futsalos. Az elmúlt nyolc szezonban minden nagy zöld-fehér sikernek a részese volt: két bajnoki bronzérme, egy ezüst­érme, egy bajnoki címe, kétszeres magyarkupa-győzelme van a Haladással.

– Nem vagyok már mai gyerek, új, fiatal csapat épül Szombathelyen, barátsággal, korrekt módon egyeztünk meg a jövőmről a klubvezetéssel – jelezte a 32 esztendős Vidák Balázs. – De maradok a Haladás kötelékében, az NB II.-es csapat tagja leszek, és továbbra is edzőként irányítom az U13-as és az U15-ös gárdát – az élet nem áll meg. Szép éveket töltöttem el zöld-fehér mezben, örülök, hogy bajnoki címmel zárhattam le az NB I.-es futsalpályafutásomat.

Kiemelt képen: Horváth Péter (jobbról) csapatkapitány csatázik a labdáért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában