világbajnokság

2021.07.22. 19:20

Snapszer-vb vasiakkal – Vasárnaptól keddig ülnek kártyaasztal mellett a legjobbak

A Hotel Írottkőben rendezi szombaton a Magyar Snapszer Szövetség az utolsó selejtezőversenyt a hazai rendezésű snapszer-világbajnokság előtt – hogy aztán vasárnap 11 órától a köszöntővel, a sorsolással, majd a maratoni küzdelmekkel kezdetét vegye az idei snapszer-vb.

Tóth Gábor

– Rendkívül izgalmas volt az elmúlt másfél év 15 éves szövetségünk számára – fogalmazott a kőszegi székhellyel működő Magyar Snapszer Szövetség elnöke, Táncsics Péter. – Eddigi munkánk megkoronázásaként, egyben hatalmas lehetőségként tekintünk a világbajnokságra. Évekig csak álmodoztunk arról, hogy Magyarországra csábítsuk a legjobb kártyásokat – de végül siker koronázta az erőfeszítéseinket.

Sok külföldi vendég érkezik a tornára, szurkolókkal, családtagokkal, többüket már nem is tudtuk Kőszegen elszállásolni. A terveinket némileg áthúzta a járvány, de reagáltunk az új helyzetre, új menetrendet dolgoztunk ki. A különböző selejtezőtornákon több mint 1200 kártyás tette próbára a tudását, ez rekordlétszám. Mi magunk egyébként két hazai élő és egy online versenyt rendeztünk.

A 32 kártyás felvonultató világbajnokságon biztosan lesz magyar, román, osztrák, olasz, svájci, német, szlovák, szlovén és horvát résztvevő. – Vas megyét különböző stílusok és korosztályok képviselik a vb-n – folytatta Táncsics Péter. – Egy percig sem hagyott kétséget a szombathelyi Horváth Dániel afelől, hogy számolni kell vele a végsőkig, mindjárt az első ausztriai selejtezőben maga mögött hagyta a mezőnyt. A lukácsházi Bellovits Márk is Ausztriában vívta ki a szereplés jogát. A mezőny egyik legfi atalabb tagjaként

ülhet asztalhoz a szombathelyi Bogdán Szabolcs, de a rutinos, ugyancsak szombathelyi Tuczai Miklós is kvalifi kálta magát a vb-re.

Körmend városát Nagy Máté és Tahin Péter képviseli főtáblán. Országról országra járt versenyezni a csákánydoroszlói Sütő Ferenc,

eredményesen! A korábbi világelső szombathelyi Földvárszki István pedig a nemzetközi eredményei alapján jutott be a döntőbe. És jómagam is asztalhoz ülök. – Felkészülünk, sokat edzünk, utazunk és versenyzünk azért, hogy itthon tartsuk a vb-trófeát – mondta

Táncsics Péter. – Lesznek ismeretlen vendégeink is, de a hosszú partik alatt lesz bőven lehetőségünk megismerni az ő stílusukat, versenytechnikájukat.

A fizikai és szellemi állóképesség mellett a rutin és tapasztalat is fontos egy ilyen szintű versenyen, ahol naponta 12-14 órán át koncentrálni kell – ez talán a javunkra billentheti a mérleg nyelvét. A viadalt egyenes kieséses rendszerben fogjuk lebonyolítani, kimondottan hosszú mérkőzésekkel, ahol kizárólag a felkészültség és az állóképesség dönt – itt a szerencsének sincs szerepe!

A szombaton 11 órakor kezdődő utolsó selejtezőtornára negyven kártyást várnak. A vasárnap 11 órakor kezdődő, 32 snapszerost felvonultató vb kedden ér véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában