teljesítmény

2021.07.24. 07:00

Véget ért a BMX-szezon – Nagyszerű eredményeket értek el a Gencsapáti KSE sportolói

Véget ért a hazai 2021-es BMX-szezon – a Gencsapáti KSE versenyzői remekül teljesítettek.

Tóth Gábor

Egymást érték a versenyek az elmúlt időszakban – Veszprémben és Sopronban gyűlt össze a honi BMX-esek mezőnye. Véget ért az öt futamból álló Magyar Kupa sorozat, illetve megrendezték az egy futamból álló országos bajnokságot is. Érdekesség, hogy a Magyar Kupa első két állomásának Gencsapáti adott otthont – még áprilisban.

A Gencsapáti KSE BMX-szakosztályának versenyzői remek szezont futottak, mindkét sorozatban szorgalmasan gyűjtötték az érmeket. – Az összes hazai versenyen részt vettünk, rajthoz álltunk az öt Magyar Kupa- és az egy bajnoki futamon – jelezte a Gencsapáti KSE BMX-szakosztályának edzője, válogatott versenyzője, Vincze Gergely.

– Sok munkát tettünk bele a szezonba, a szorgalmas munka eredményeképpen pedig szép éremgyűjteménnyel zártuk mind a két sorozatot. A hazai szezon most véget ért, de nemzetközi viadalokon még szeretnénk versenyezni. Elégedett vagyok a csapatommal!

A Gencsapáti KSE érmes versenyzői, Veszprém, országos bajnokság, U7: 2. Gombos Bors. U11: 3. Kocsis Bendegúz. U13: 2. Kleé Balázs. U15: 2. Kiss Barnabás. U17: 1. Zsoldos Péter. 17+: 3. Vincze Gergely. 30+: 1. Balogh Péter, 2. Szabó Dániel. Veszprém, Magyar Kupa 3. forduló, U7: 2. Gombos Bors. U9: 3. Gombos Misa. U11: 3. Kocsis Bendegúz. U13: 2. Kleé Balázs, 3. Vörös Zalán. U15: 3. Kiss Barnabás. U17: 1. Zsoldos Péter, 2. Mohácsi Benedek. 17+: 1. Vincze Gergely. 30+: 1. Balogh Péter, 2. Szabó Dániel. Sopron, Magyar Kupa 4. forduló, U7: 2. Gombos Bors. U9: 4. Gombos Misa. U11: 3. Varga Bálint. U13: 3. Kleé Balázs. U17: 3. Zsoldos Péter. 19+: 1. Vincze Gergely. Masters: 1. Balogh Péter, 2. Szabó Dániel. Sopron, Magyar Kupa 5. forduló, U7: 1. Gombos Bors. U9: 3. Gombos Misa. U11: 3. Kocsis Bendegúz. U13: 3. Kleé Balázs. U15: 2. Kiss Barnabás. U17: 3. Zsoldos Péter. 19+: 1. Vincze Gergely. Masters: 1. Balogh Péter, 3. Szabó Dániel.

A Magyar Kupa végeredménye, U7: 1. Gombos Bors. U9: 3. Gombos Misa. U11: 2. Kocsis Bendegúz, 3. Varga Bálint. U13: 2. Kleé Balázs, 3. Vörös Zalán. U15: 3. Kiss Barnabás. U17: 1. Zsoldos Péter, 3. Kleé Krisztián. 19+: 1. Vincze Gergely (mindegyik futamon

nyert). 30+: 1. Balogh Péter (mindegyik futamon nyert), 2. Szabó Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában