Frissen Vasból

2021.08.01. 07:20

Gyurátz Réka messze volt a döntőtől

Jócskán elmaradt valós tudásától a női kalapácsvetés selejtezőjében Gyurátz Réka, a Szombathelyi Dobó SE versenyzője – 66,48 méterrel csoportjában 12., összesítésben 26. helyen zárta élete első olimpiáját. Hétfőn Halász Bence száll harcba a döntőbe jutásért.

Horváth Erika

Gyurátz Réka a női kalapácsvetés selejtezőjében

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Harmincketten szerezhettek kvótát az ötkarikás játékok női kalapácsvető-versenyére, egy nigériai versenyző nem indulhatott. Az első, az A csoportban 16-an próbálkozhattak teljesíteni, illetve minél jobban megközelíteni a brutálisan magas – még az olimpiai kvalifikációs szintnél is egy méterrel nagyobb – 73,50 méteres szintet, ami biztos döntőt ért. Köztük volt Magyarországot képviselve a Szombathelyi Dobó SE 25 esztendős válogatottja, Gyurátz Réka is.

A statisztika szerint a 12-be kerülésre vajmi kevés esélye volt Németh Zsolt és Németh László tanítványának, hiszen neki 72,70 az egyéni csúcsa, idén pedig eddig 70,77 volt a legnagyobb dobása – előbbivel a 12., utóbbival a 13. helyen állt csak a 16 fős csoportja listáján. Tehát számára a döntőbe jutás a bravúrok bravúrjával ért volna fel – ehhez kellett (volna) az, hogy ő legalább idei legjobb formáját mutassa, illetve minél több rivális több méterre maradjon el tudásától.

Gyurátz Réka a női kalapácsvetés selejtezőjében
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Helyi idő szerint 9 (nálunk hajnali 2) óra volt, amikor megkezdték szereplésüket az A csoport tagjai a tokiói olimpiai stadionban – már akkor 36 Celsius fokot mértek nagy páratartalom mellett. Gyurátz Rékát másodikként szólították dobókörbe. Nem sikerült jól kezdenie, hiszen a kalapácsa a hálóban landolt, ő pedig kiforgott a körből. Az első sorozatban négyen nem tudtak eredményt jegyezni, közben a kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, világcsúcstartó (82,98) lengyel Anita Wlodarczyk megdobva a szintet (76,99) már csomagolhatott is és készülhetett a keddi fináléra.

Sajnos a második sorozatban sem lett energikusabb, „harapósabb” és technikailag összerendezettebb a szombathelyi kalapácsvető, ezúttal – úgy 67 méter környékén, de – szektoron kívül ért földet a szer. Már csak egy kísérlete maradt. Amellyel azért sikerült eredményt produkálnia, tehát bekerült a rangsorba, de a 66,48 méter egyben a biztos búcsút is jelentette. Mert ebben a csoportban végül hárman is megbirkóztak a 73,50-nel, és összesen hatan dobtak 70 méternél nagyobbat, Gyurátz Réka a 12. helyen végzett.

– Próbáltam magam nyugtatni, de olyan technikai hibákat vétettem, amiket már régóta nem. Csak arra gondoltam, hogy már ezerszer megcsináltam a jó mozgást és most is össze kellene, hogy jöjjön. Csalódott vagyok, de muszáj továbblépni. Mindig mondták, hogy az olimpia egy teljesen más verseny; pedig nagyon sok munkát fektettem a felkészülésbe, aminek valamikor ki kell jönnie –nyilatkozta a selejtező után Gyurátz Réka.

A fél 12-kor kezdő B csoportbelieknél két eredmény ért automatikus döntőt és összesen nyolcan jutottak 70 fölé. Az összesítés szerint a 31 fős mezőnyben Gyurátz Réka – hatodik felnőtt világversenyén, élete első olimpiáján – a 26. helyet szerezte meg. Valóra vált az a várakozás, ami nagy világversenyeken jellemző, hogy jó néhányan nem tudják megközelíteni a legjobb eredményeiket. Sajnos, Gyurátz Réka is így járt. A 12-es döntőbe jutáshoz legalább 71,68 méter kellett – aminél Réka pályafutása során csupán három versenyen dobott nagyobbat.

Hétfőn már a férfi kalapácsvetők selejteznek. Itt is 31 fősre apadt a mezőny, az egyik ukrán esett ki a sorból. A Dobó SE másik olimpikonja – szintén egyedüli magyar képviselőként –, Halász Bence a magyar idő szerint hajnali 2 órakor kezdő, 15 fős A csoportban kapott helyet – ő lesz a 13. színre lépő. A 24 éves kalapácsvető az egyéni csúcsok rangsorában a 79,88 méterrel a hatodik, az idei legjobb eredmények tekintetében a 78,12-dal a nyolcadik helyen áll a csoportjában. A döntőbe kvalifikáló szintet 77,50 méterben határozták meg a szervezők (ennyi volt az olimpiai szint is).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában