Vas megyei foci

2021.08.14. 07:00

Pályán a megyei II. is – A Söpte és a Körmend VSE a két favorit?

A hétvégén a megyei II. osztályban is útjára indul a labda – két csoportban összesen 29 csapat várja az őszi rajtot.

Tóth Gábor

A versenybizottság által vizionált két 16 csapatot felvonultató csoport nagyon nem jött össze: az északi csoport 15, a déli mindössze 14 csapatot tartalmaz. Így északon minden héten egy, délen minden héten két gárda lesz szabadnapos. A megyei I. osztályból kieső Csepreget az északi csoportba sorolták be, a Rumot és a Szarvaskendet pedig a délibe. Két együttes jött fel a megyei III. osztályból: a Telekes a déli, az Újperint pedig az északi térség csapataival csap össze.

Az északi csoportban a Söpte tűnik a bajnoki cím első számú várományosának – tavaly is nagy harcban volt az aranyéremért, de akkor a Haladás-Zanat nyerte a versenyfutást. A Söpte erejét jelzi, hogy a megyei Magyar Kupa első fordulójában a Vépet búcsúztatta az idegenben elért 1-1-es döntetlennel. Talán a Gérce-Vásárosmiske lehet a Söpte egyik legnagyobb riválisa. Az Alsóújlak évről évre fejlődik, nem lehet leírni a Pecölt, de a Bozsok is rendre ott van a tabella elején.

A déli csoportban több csapat is vérmes reményeket dédelget. A Rum és a Szarvaskend a hírek szerint együtt tartotta a csapatát, szeretne mielőbb visszajutni a megyei I. osztályba. Évek óta a szűk élmezőny tagja a Tutitextil-Körmend VSE, a horvátnádaljai gárda idén is komoly erőt képvisel – az országos magyar Kupa főtábláján például nagy csatára kényszerítette az NB III-as Mosonmagyaróvárt, csak a hajrában kapott ki 3-1-re. Minden bizonnyal a Nádasd és a Csákánydoroszló is legalább éremre pályázik.

Jó futballistákat vonultat fel a Tanakajd, a Gyöngyöshermán és a Vasszécseny is.

Az 1. forduló menetrendje, Északi csoport vasárnap, 17.30: Sitke–Pecöl (Varga S.), Újperint–Söpte (Marácz Z.), Sé–Gencsapáti (Monostori I.), Conoil Mersevát–SzelestePósfa (Talabér N.), Elektromol Spari–Alsóújlak (Szabó B.), Csepreg–Gérce-Vásárosmiske

(Bedi T.), Bozsok–Kemenesalja (Busi L.). Szabadnapos: Uraiújfalu.

Déli csoport, szombat, 17.30: Bajánsenye–Őriszentpéter (Szabó III. Z.). Vasárnap, 17.30: Csákánydoroszló–Telekes (Kedves R.), Tanakajd–Rábatótfalu (Bazsó F.), Vasszécseny–Gyöngyöshermán-Szentkirály (Szabó III. Z.), Pinkavölgye-Felsőcsatár–Lorry GM Kft. Szarvaskend (Németh L.), Rum– Szentpéterfa (Harcsár R.).

Szabadnapos: Nádasd, Tutitextil-Körmend VSE.

A hétvégén elrajtol a megyei III. osztályú bajnokság is. A tavalyi bajnokok nem léptek feljebb, így a Torony (Szombathely), az RSE-Szalafő (Körmend) és a Bő (Sárvár) is megpróbálhatja megvédeni a címét. A visszalépések miatt a szombathelyi és a körmendi csoportban 14, a sárváriban 15 csapat alkotja a mezőnyt. Közben kijelölték a megyei Magyar Kupa 2. fordulójának időpontját: augusztus 25-én, szerdán (17.30) lépnek pályára a csapatok – már a sorsolás is megtörtént.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában