FC Eindhoven

2021.08.17. 20:00

Már debütált, de gólokat is lőne Hollandiában – Rácz Barnabással beszélgettünk

Két és fél évvel ezelőtt távozott Szombathelyről, most Hollandiában áll nagy lehetőség előtt Rácz Barnabás. A középpályás a másodosztályú FC Eindhoven labdarúgó­csapatába igazolt.

Sütő Dániel

Fotó: FC-Eindhoven.nl

2019 februárjában az akkor még NB I-es Haladás zöld-fehér mezét váltotta az újpesti lila-fehérre a szombathelyiek saját nevelésű középpályása. Az átigazolás, úgy nézett ki, új lendületet hoz Rácz Barnabás pályafutásában, hiszen a következő fél évben szinte kirobbanthatatlan volt az Újpest kezdőjéből. A folytatás azonban nem volt már ilyen rózsás, aminek következtében a felek 2021 januárjában közös megegyezéssel szerződést bontottak.

– Nem bántam meg, hogy anno Újpestre szerződtem – tudtuk meg Rácz Barnabástól. – A derbik felejthetetlen hangulatát semmiért sem cserélném el, fantasztikus élményként maradnak meg bennem. Valóban jól indult az újpesti kaland, aztán sajnos nem lett olyan sikeres, mint amilyennek először gondoltam. De talán ebből a negatív időszakból tanultam a legtöbbet – mondta a labdarúgó, aki éppen a rangadók rangadóján debütált az Újpestben a Ferencvárosi TC ellen.

Az utóbbi hónapokban semmit sem lehetett tudni a játékosról, most megtörte a csendet.

– Köszönöm, jól vagyok. Tartalmas fél éven vagyok túl, és elsősorban azt tartom most fontosnak, hogy sikerült egészségesnek maradnom a mögöttünk hagyott hónapokban – fogalmazott a Haladás korábbi középpályása, aki, ha fél évet kivár a IV. kerületben, ma már Magyar Kupa-győztesnek mondhatná magát. – Nem kesergek a múlton, bízom abban, hogy a jövőben lesznek még nagy meccseim.

Rácz Barnabás pozitívan tekint a jövőbe, ami nem csoda, mivel az elmúlt hónapok megpróbáltatásai és kihívásai után most újabb kedvező fordulat állt be karrierjében.

– Az elmúlt fél évben volt, hogy csapat nélkül kellett valahogy szinten tartanom magam, majd Szolga Máté révén a negyedosztályú HSC21 együttesénél tudtam edzeni – folytatta Rácz. – Ha ők nincsenek, és nem kapok lehetőséget a közös edzésekre, akkor sokkal nehezebb lett volna egyedül készülni bármilyen megmérettetésre. Éppen ezért hatalmas köszönettel tartozom nekik. Ezt követte egy próbajáték a holland másodosztályú FC Eindhovennél, amit sikerrel tudtam zárni, így a most elindult új szezonban nem is lehet más a célom, mint beverekedni magam a kezdőbe, és gólokkal, gólpasszokkal meghálálni a bizalmat.

Az FC Eindhoven gárdája két fordulót követően négy pontot szerzett a holland másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Legutóbbi mérkőzésükön könyvelhették el első sikerüket, ráadásul idegenben, az FC Emmen ellen. A diadalból már Rácz Barnabás is kivette a részét, hiszen csereként beszállva, a találkozó 62. percében küldte pályára mestere, Rob Penders. Rácz tehát győztes bajnokin debütált.

Kiemelt képünkön: Rácz Barnabás Hollandiában folytatja pályafutását

Kapcsolódó cikk:

https://www.vaol.hu/sport/helyi-sport/hivatalos-hollandiaba-szerzodott-a-haladas-nevelesu-kozeppalyas-video-5199530/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában