hagyomány és emlékezés

2021.08.25. 07:00

Sarkad-Szombathely teniszcsata után, Andics Emléktorna előtt a teniszezők

A hagyományos Sarkad– Szombathely teniszcsata ezúttal vasi sikerrel zárult. Szombaton a Dr. Andics Tamás Emlékversenynek ad otthont a Savaria TC Késmárk utcai tenisztelepe.

Tóth Gábor

Fotó: VN/Palatinus

Évente egyszer, felváltva látja egymást vendégül a békési és a vasi csapat – idén Sarkad adott otthont a rutinosabb korosztályt felvonultató teniszcsatának. A hat főt felvonultató szombathelyi gárda, a Palatinus Egyesület győzelméért dr. Rajki Csaba, Hajszán Imre, Kiss Ferenc, Németh Szabolcs, Rezsnyák Péter és Palotai Zoltán lépett pályára – utóbbi csapatvezetőként is segítette társait. A hat páros és két egyes meccs ből álló öszszecsapás végén a Palatinus alakulata 5:3 arányban bizonyultak jobbnak a többszörös békési bajnok Sarkadi Tenisz Club együttesénél.

Párosban a Hajszán–Palotai, a dr. Rajki– Kiss és a Németh–Rezsnyák duó nyert, míg egyesben Hajszán Imre, valamint Németh Szabolcs diadalmaskodott. A küzdelmes meccseket követően a hagyományoknak megfelelően a sarkadiak kedves vendéglátása (kőrösi halászlé, pusztai marhapörkölt) következett, majd a szállásnak otthont adó Gyulán kapcsolódtak ki a rutinos sportemberek.

A szombathelyi teniszközösséget érintő hír, hogy a Sport és Ifjúsági Iroda szombaton 10 órakor a Savaria TC Késmárk utcai tenisztelepén rendezi a Dr. Andics Tamás Emlékversenyt. Amatőr férfi és női teniszezőket várnak, párosok csatáznak, -120 és +120 éves kategóriában hirdetnek versenyt. Nevezni szerda 21 óráig Palotai Zoltánnál lehet, a [email protected] email címen.

Kiemelt képen: A diadalmas szombathelyi csapat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában