Forma-1

2021.09.25. 07:00

Az Orosz nagydíjjal folytatódik a Forma-1 sorozata

Parázs hangulatban készülnek a bajnoki éllovasok az Orosz Nagydíjra, hiszen még mindig ott motoszkál a fejükben a két héttel ezelőtti kettős kieséssel járó ütközésük. A listavezető Verstappen ráadásul 3 rajthelyes büntetést is hozott magával Oroszországba az incidens okozásáért.

Kelemen Attila

Forma-1 Ororsz nagydíj

Fotó: Kelemen Attila

Idén még nem telt el úgy Forma–1-es futam, hogy a legutóbbi versenynek ne maradt volna visszhangja a soron következő futamra; ne lett volna téma, ami felborzolja a kedélyeket.

Forma-1 Ororsz nagydíj
Fotó: Kelemen Attila

A két héttel ezelőtti Olasz Nagydíj nem csupán a McLaren kettős győzelméről marad emlékezetes, hanem a két bajnoki éllovas, Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközéséről és kettős kieséséről is. Mindkét klasszis pilótának volt esélye a győzelemre: a futam első szakaszában, a Red Bull elrontott kerékcseréjéig a holland pilótának volt esélye harcba szállni az élen álló Ricciardóval az első helyért, majd a boxkiállások (no meg Lando Norris McLarenjének megelőzése) után Hamiltonnak állt a zászló. Egészen pár száz méterig, amikor is az első sikánban egymás mellé ért a két bajnok- esélyes. Eleinte mindketten védték a pozícióikat a Variante del Rettifillo kanyarkombináció bemenetén, majd amikor hátrálnia kellett volna, Verstappen makacsul belehajtott riválisa Mercedesébe, majd annak a tetején átszánkázva az orrkúpján landolt. Hamilton állt előrébb, övé volt a kanyar ideális íve; a bírák is így látták, ezért a futam után a soron következő futamra (e hétvégi Orosz Nagydíjra) 3 rajthelyes büntetést róttak ki a Red Bull versenyzőjére. Az osztrák csapat nem fellebbezett az ítélet ellen. A Mercedesnél úgy látják, hogy a büntetéssel precedenst teremtettek, amellyel remélhetőleg ráébresztik Vers­tappent, hogy az agresszivitásából, akaratosságából kicsit vissza kell vennie.

Az incidensnek biztonság szempontjából is volt utóhangja. Annak ellenére, hogy a glória egy súlyos (akár végzetes) kimenetelű sérüléstől védte meg Lewis Hamiltont, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) további vizsgálatokat rendelt el az ügy kapcsán. Ebből is látszik, hogy a FIA biztonsággal foglalkozó részlege nem elégszik meg a jelenlegi helyzettel, ezért is vizsgálja meg alaposan a történteket: még min lehetne, illetve kellene javítani a jövőben. Éppen azért, hogy a pilóták továbbra is ott lehessenek épségben a soron következő nagydíjon.

Ráadásul a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak elnöki feladatait ellátó Alexander Wurz sem ment el a téma mellett: szerinte hiába tiszteli egymást Hamilton és Verstappen, a versenyeken ezt az érzést rendre felülírja a versenyzői egójuk. A volt F1-es osztrák pilóta nem is rejtette véka alá, hogy véleménye szerint nem az olaszországi volt az utolsó alkalom, amikor a két nagyágyú egymással ütközik. Éppen ezért szorgalmaz egy olyan diskurzust, amikor ők hárman leülnek és megvitatják a történteket, és az egymással való kapcsolatukat, rivalizálásukat.

Monzával ellentétben Szocsi utcai pályáján nagyobb esély mutatkozik az előzésekre, mivel az autók eleve nagyobb leszorítóerőre lesznek beállítva. Ennek tükrében a DRS-zóna is hatékonyabban fog működni az üldözőknél a célegyenesben. Éppen emiatt a Red Bullnál sem tekintik annyira vészes dolognak Vers­tappen rajtbüntetését, hiszen a mezőny egyik leggyorsabb autóját vezetve gyorsan felzárkózhat a Mercedesekre. Még az is előfordulhat, hogy Vers­tappenék éppen emiatt úgy határoznak, hogy a hétvégén bevetik az idei negyedik erőforrásukat, ami további rajtbüntetéseket von maga után.

Az Orosz Nagydíjról nem túlzás azt állítani, hogy a Mercedes felségterülete, hiszen amióta – 2014 óta – versenyt rendeznek Szocsiban, mindig az ezüstnyilak pilótái álltak a dobogó legfelső fokán. Négy alkalommal Lewis Hamiltont, kétszer Valtteri Bottast, egyszer pedig Nico Rosberget intették le elsőként. Mi több, négy esetben kettős győzelmet arattak a mercedesesek.

Ebből az is kitűnik, hogy Bottasnak is igencsak fekszik az orosz pálya, így nagyobb eséllyel tudja majd segíteni csapattársát, Hamiltont; mint a Red Bullnál Sergio Pérez Max Verstappent.

Az Orosz Nagydíj hétvégi menetrendje (magyar idő szerint):

Péntek 10.30: első szabadedzés, 14.00: második szabadedzés.

Szombat 11.00: harmadik szabadedzés, 14.00: időmérő edzés.

Vasárnap, 14.00: a verseny rajtja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában