Fiatal tehetség

2021.10.12. 07:00

Asztalitenisz: Gergely Márk újabb sikere

Újabb nemzetközi asztalitenisz-versenyt nyert meg a Szombathelyi AK-Sportiskola fiatal tehetsége, Gergely Márk. A Celldömölk játékosa, Huzsvár Erik U19-ben bronzérmet szerzett.

Pum András

Fotó: VN/SZAK-Sportiskola

A cseh és a horvát nemzetközi bajnokság megnyerése után a Szombathelyi AK-Sportiskola játékosa, Gergely Márk a szerb fővárosban, Belgrádban is remekelt. A szerb nemzetközi utánpótlás-bajnokságon U11-es, U13-as, U15-ös, U17-es és U19-es korosztályban álltak asztalhoz a fiatalok. Gergely saját korosztályában, U11-ben ismét aranyérmet szerzett. A csoportküzdelmek során szerb és görög ellenfeleket győzött le a verseny első helyen kiemelt szombathelyi asztaliteniszezője. Mindkét mérkőzését a vártnál nehezebben nyerte meg Márk, ám a főtáblán már játszmát sem veszített. A döntőben azt a görög fiút verte meg, akivel két nap alatt háromszor is találkozott. A szombathelyi fiatal az idősebbek, az U13-asok között is asztalhoz állt, ám egy győzelem mellett két vereséget gyűjtött be, így nem jutott a főtáblára. Az U19-eseknél a celldömölki Huzsvár Erik remekül szerepelt, csak a döntőbe jutásért vívott meccsen kapott ki, így bronzéremmel térhetett haza.

Kiemelt képünkön: Gergely Márk U11-ben nyert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában