Labdarúgás

2021.12.08. 07:00

Idegen poszton is jó teljesítmény – A Haladás védőjével, Mocsi Attilával beszélgettünk

A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának védője, Mocsi Attila a számára idegen poszton is gólpasszal és kiharcolt büntetővel járult hozzá csapata sikeréhez.

20211205 Haladás - Szolnok NB2-es labdarúgó mérkőzés 1. félidő, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: CSG

Sérülések, betegségek miatt több játékosát is nélkülözte Németh Szabolcs, a zöld-fehérek vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC (2-1) elleni bajnokin. Így például a jobbhátvéd Kállai Kevin sérülés miatt nem léphetett pályára – Németh Szabolcs az eredendően belső védőt, az U21-es válogatott Mocsi Attilát állította a helyére. Nem először. Mocsi már a diósgyőri, majd a kecskeméti bajnokin is ugyanezen a poszton szerepelt – Kállai ugyanis akkor sem tudott játszani.

 

Nos, Mocsi a számára idegen helyen a Szolnok ellen a mezőny egyik legjobbja volt, stabilan védekezett, hatástalanította a vendégek akcióit, és remekül kapcsolódott be a támadásokba. Az első találat előtt gólpasszt adott, a másodiknál pedig a 21 esztendős futballistát buktatták tizenegyest érően.

 

– Kevin a Diósgyőr ellen öt sárga lapja, Kecskeméten sérülés miatt hiányzott, és mivel nem jött teljesen rendbe vasárnapra sem, a mester ismét nekem szavazott bizalmat a védelem jobb oldalán – mondta Mocsi Attila. – A diósgyőri meccset megelőzően egyébként sohasem játszottam ezen a poszton. Elsősorban védekezésben volt furcsább, a széleken fürgébb játékosok futballoznak, mint középen, de igyekeztem megoldani a feladatomat. A támadásokba pedig értelemszerűen be kellett lépnem, és minél többször kapu elé lőnöm a labdát. Az első gólunkat megelőzően már volt három beadásom, azokból nem született gól, de nem adtam fel – a negyedik már eredményes volt. Horváth Rajmundhoz passzoltam, aki sarokkal remekül visszatette elém a labdát, láttam, hogy bent vannak üresen érkező játékosaink. Bepasszoltam, Kiss Bence pedig gyönyörűen befejezte az akciót.

Mocsi Attila bejátszotta a pálya jobb oldalát

Forrás: CSeh Gábor

- A tizenegyes előtt Holdampf Gergőhöz került a labda, és mivel üres terület volt előttem, kiabáltam neki, hogy passzoljon. Remekül átforgatta a labdát hozzám, kicsit rosszul vettem át, de sikerült megtolnom, és betörnöm a tizenhatoson belülre, ahol a védőm, ha minimálisan is, de buktatott. Horváth Rajmund pedig biztosan belőtte a tizenegyest. Sajnos a hajrában egy védelmi hiba után szépítettek a vendégek, emiatt kicsit idegessé vált a játékunk. És bár a szolnokiak próbálkoztak, de nem emlékszem, hogy Rózsa Daninak védenie kellett volna. Az első félidőben pedig végig uraltuk a játékot, úgy gondolom, nagyon magabiztosan és abszolút megérdemelten nyertünk. Nem forgott veszélyben a sikerünk. Ami a saját teljesítményemet illeti, több jobb, minőségibb beadásom volt, mint korábban, például a diósgyőri meccsen. Nem tudom, vasárnap milyen szerepet szán nekem Németh Szabolcs, de bárhová is állít, igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani.

 

Vasárnap a Pécs együttese érkezik a Rohonci útra.

 

– A pécsiek tavaly jól szerepeltek, idén kicsit visszaesett a teljesítményük, holott a keretük nagyon nem változott – jelezte a felvidéki születésű védő. – Kiszámíthatatlan és veszélyes, ugyanakkor maszszív csapattal játszunk. Hátul gól nélkül le kell hoznunk a meccset, elöl pedig az adódó helyzetekből legalább egyet muszáj kihasználnunk – és már meg is van a három pont. Nem lesz könnyű meccs, de nyernünk kell. Ebben az esetben pedig biztosan a dobogón, azaz jó pozícióból várhatnánk a tavaszi folytatást.

 

Az NB II. 19. fordulójának eredményei: III. Kerületi TVE–Békéscsaba 4-3, Budaörs–Siófok 3-0, Szentlőrinc–Kecskemét-Huf bau 1-4, Tiszakécske–Pécsi MFC 3-2, Dorog–ETO FC Győr 0-1, Soroksár–Vasas 1-2, Szombathelyi Haladás–Szolnok 2-1, Szeged Csanád-Grosics Akadémia–Nyíregyháza 3-2, Budafok–Diósgyőri VTK 0-1.

 

A szombathelyiek az idei utolsó, 20. fordulóban vasárnap 17 órai kezdettel a Pécsi MFC együttesét fogadják a Haladás-sportkomplexumban. A mérkőzésre elővételben már kaphatók a belépők a Haladás-ajándékboltban. Tizennyolc év felettiek védettségi igazolvánnyal vásárolhatnak jegyet, míg 18 alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében tekinthetik meg a mérkőzést. A meccs napján pedig 14 órakor nyitnak a stadion pénztárai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában