A Haladás támadója volt csapata ellen játszott

 Monori Norbert tavaly nyáron, a Komárom-Esztergom megyei I. osztályú Zsámbéktól igazolt Szombathelyre. Korábbi, szintén zöld-fehér csapatánál 24 bajnokin 43 gólt szerzett, amivel a csoport gólkirálya lett, és a csoport legjobb játékosának is megválasztották. A 22 éves futballista ősszel két szinttel feljebb, az NB II.-ben sem vallott szégyent, egyszer volt kezdő, 14 alkalommal csereként szállt be, három gólt szerzett. Szombaton pedig – ha csak egy meccs erejéig, de – visszatért korábbi együtteséhez, immáron ellenfélként. A Zsámbék ugyanis a műfüves pálya avatómérkőzésére a Szombathelyi Haladást hívta meg. A Hali 4-1-re nyert a Zsámbék ellen. 

– A két klub, a két edző között megmaradt a kapcsolat, úgyhogy nem volt véletlen, hogy korábbi együttesem a jelenlegit hívta meg a pályaavatóra – mondta Monori Norbert. – Örültem, hogy láttam, továbbra is milyen remek kis közösség a zsámbéki, ugyanakkor kicsit szomorú vagyok a teljesítményem miatt – többet vártam magamtól. Meg akartam mutatni, hogy sokat fejlődtem a Haladásban. Korábbi edzőm, Bodó László azonban a meccs után megnyugtatott, azt mondta, így is látta, hogy fejlődtem, Többször is helyzetbe kerültem, fejjel, lábbal is volt lehetőségem kapuba találni, sőt, egy lesgólt is szereztem. Mindenesetre azt jó volt látni, hogy a hazaiak mindent megtettek, hogy egy Haladás-szintű gárda életét megnehezítsék. Különösen az első félidőben játszottak jól. Öszszességében nagyon jól éreztem magam, amikor mentünk ki a pályára, mindenki boldog volt, hogy Hali-mezben láthatott. 

„Szia Norbi, jó, hogy itt vagy” – ilyen és ehhez hasonló bátorításokat kaptam a hazai szurkolóktól. Rendkívül jólesett az elismerésük, hozzáteszem: ugyanezt a szeretetet a Haladás-szurkolóktól is megkapom Szombathelyen. Monorin kívül Lencse, Délczeg, Tóth Milán, Horváth Rajmund, Tóth-Gábor, Szijjártó is bevethető csatárként. Heten vannak két, maximum három helyre. 

– Amióta itt vagyok, nagy a versengés a csapatba kerülésért, úgyhogy ez nem újdonság – folytatta Monori. – Lencse László érkeztével most többen lettünk. Örülök, hogy a rutinos játékos hozzánk igazolt, elismerésre méltó, remek múltja van, biztos vagyok benne, ilyen kaliberű futballista sokat lendít a csapaton. Jómagam pedig mindent megteszek az edzéseken és a meccseken, hogy minél több lehetőséget kapjak. Ami az őszi teljesítményemet illeti, természetemből adódóan soha nem vagyok elégedett – így az őszi produkciómmal sem lehetek. Ha csak arra gondolok, hány helyzetem volt, amiket kihagytam, már mérges leszek. Igyekeztem felvenni az NB II. ritmusát, nem volt könnyű. Itt minden edzés, minden meccs úgymond háború, mindig nyerni akarnak a játékosok – mindegy, hogy edzésről vagy bajnokiról beszélünk. Arra büszke lehetek, hogy első másodosztályú félévemben három gólt szereztem, de tavasszal többet várok magamtól. Van egyfajta görcsösség is bennem, amit le kellene vetkőznöm. Mivel a megyei I. osztályból érkeztem, úgy érzem, nem elég száz százalékot nyújtanom, hanem kétszáz százalékra van szükség. Fontos, hogy ne kapkodjak, ne siettessem a pályán a dolgokat. Ugyanakkor gyakran sikerült helyzetbe kerülnöm, de ahogy említettem is, a helyzetkihasználáson csiszolnom kell.