Beharangozó

2022.01.24. 21:10

Falco–Tenerife BL-mérkőzés - Létszámgondok a szombathelyi gárdánál

Megkezdi szereplését a kosárlabda Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely. A létszámgondokkal küzdő vasi alakulat a spanyol Tenerife gárdáját fogadja kedden 18 órakor.

Tóth Gábor

Milos Konakov vezetőedző nincs könnyű helyzetben

Fotó: Unger Tamás

A Falcónak szombaton elmaradt a Kaposvár elleni bajnokija, mert több játékos pozitív Covid-tesztet produkált. A BL-mérkőzést viszont le kell játszani, mert az Európai Kosárlabda Szövetség más protokoll szerint intézi a dolgokat: a Falco rendelkezik azzal a létszámmal, amivel pályára kell lépnie. A Tenerife a múlt héten kedden, csütörtökön és vasárnap is pályára lépett – hét közben két BL-selejtezőt vívott, vasárnap spanyol bajnokit. 

 

Egyébként a Tenerife kilencedik (nyolc győzelem/hét vereség) a 18 csapatot felvonultató spanyol tabellán – nincs jó formában, előző négy bajnokiját elbukta. Ebből kiindulva teljes létszámmal komoly esélye lett volna a Falcónak egy győzelemre. A 2017-ben BL-t nyerő Tenerife nemzetközi gárdát vonultat fel, olasz, finn, grúz, szerb, amerikai, holland, svéd, montenegrói és szlovén légióssal is rendelkezik.

 

 – Nem vagyunk könnyű helyzetben, elég hektikusra sikeredett a felkészülésünk – mondta Milos Konakov, a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely vezetőedzője. – Neveket nem mondanék, de több játékosra sem számíthatok, ezért felforgatott kerettel, szokatlan taktikával lépünk pályára – olyan posztokon is szerepelnek majd játékosok, amelyeken korábban még nem fordultak meg. Ugyanakkor nem adjuk fel az összecsapást, szeretnénk meglepetést okozni. A Tenerife nemzetközi szinten is elismert, rutinos gárda. Nincs 25-30 pontos sztár a keretükben, de többen is képesek stabilan 10 pont fölött teljesíteni – csapatként játszik az ellenfelünk. Jól dob távolról, és érdekes színfoltja a spanyol gárdának a grúz óriás, Giorgi Shermadini játéka. A Tenerife nagyon jól támad. Ennek megfelelően jól kell védekeznünk csapatként, és egy az egyben is. Nehéz, küzdelmes meccsre számítok. A csapatom motivált – és számíthatunk a közönségünk segítségére is. A nehézségeink ellenére is szeretnénk győzelemmel nyitni a BL második csoportkörét! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában