2022.01.02. 20:25
Sikeres év volt - HVSE: jön a futsal alapszakasz hajrája
Mozgalmas, fárasztó, de roppant sikeres 2021-es évet tudhat maga mögött a Haladás VSE NB I.-es futsalcsapata – az új esztendőnek pedig merész tervekkel, komoly célokkal vág neki.
Vas Ádámnak – is – volt oka az ünneplésre
Fotó: Pusztai Sándor
– Soha rosszabb évet! – öszszegzett Pálmay Tamás, a Haladás VSE futsal szakágának a vezetője. – A tavalyi szezon végén megnyertük futsalcsapatunk első, történelmi bajnoki címét, hét-nyolc éves tudatos építkezés eredményeként. Folyamatosan fejlődtünk, egyre jobbak lettünk, végül elértünk a csúcsra. A bajnokság júniusban ért véget, az elkövetkező hetekben azért dolgoztunk, hogy a sikercsapat magját együtt tartsuk. Az erőfeszítéseinket pedig siker koronázta. Így nyugodtan léphettünk ki a nemzetközi porondra, stabil csapattal futhattunk neki klubunk első Bajnokok Ligája-szereplésének – amely pazarul sikerült.
Selejteztünk Albániában, a 16 közé verekedtük magunkat Máltán, végül Portugáliában ért véget az utazás. Kilenc BL-meccset játszottunk, hét ország bajnokát vertük meg. Az albániai selejtezőkör megnyerése is szép eredmény volt, de a folytatásban egyenesen bravúrt bravúrra halmoztunk, letettük a névjegyünket Európában. És a hazai szereplésünkre sem lehet panaszunk: a sok utazás, a nemzetközi meccsek okozta plusz terhelés ellenére is biztosan állunk a tabella élén. A társaság folyamatosan fejlődik, a fiatalok egyre jobban beérnek, szerintem nemcsak a jelene fényes a Haladás futsalcsapatának, hanem a jövője is ígéretes. – Az ünnepek alatt néhány nap pihenőt kapott a keret, mindenki egyéni edzésterv alapján tartja formában magát, január 3-án, hétfőn állunk ismét edzésbe – folytatta Pálmay Tamás.
– A légiósok és a szakmai stáb tagjai is hazautaztak Brazíliába, Spanyolországba. Remélem, hogy mindenki egészségesen tér vissza Szombathelyre. Erőltetett menet vár ránk, hiszen januárban négy bajnoki meccs és egy Magyar Kupa-mérkőzés vár ránk. Január 31-én véget ér az alapszakasz, és kezdődik a bajnokság igazán érdemi, éles része, a felsőházi rájátszás, ahol már nem lehet hibázni. A célunk egyértelmű, szeretnénk megint bajnokságot nyerni – mert csak így léphetünk pályára ismét a Bajnokok Ligájában. Belekóstoltunk a nemzetközi futsalba, és visszavágyunk a legjobbak közé! A kupában is a végső győzelem a célunk, de a bajnokság elsőbbséget élvez.
– Sajnos Milos Simic a vártnál lassabban gyógyul fel a térdsérüléséből. Talán márciusban már bevethető lesz, és segít minket a szezon hajrájában. Nagy Kevin sérülése komoly érvágás, egy fontos játékost veszítettünk el a személyében. Ráadásul elkapta a koronavírust is, ezért csúszott a műtétje, csak január 3-án fekszik kés alá, ebben a szezonban már nem számíthatunk rá. A brazil Pellegrino Rezala Leandrótól elbúcsúztunk, őt a nemzetközi szereplésünk miatt igazoltuk, lejárt a szerződése – zárta Pálmay Tamás.
A Haladás bajnoki menetrendje, január 13., szerda: Újpest–HVSE (20.45). Január 16., vasárnap: HVSE–Kecskemét (16.00). Január 23., vasárnap: HVSE–Berettyóújfalu (20.00). Január 31., hétfő: TFSE–HVSE (20.30). A kupában január 10-én a Miskolc fogadja a vasiakat.