Eredmények

2022.02.03. 19:40

Megharcoltak a kicsik a SZoESE Kupáért

Óvodásoknak és alsó tagozatos kisiskolásoknak rendeztek terematlétikai versenyt az Egyetemi Sportcsarnokban.

Sütő Dániel

Lélekszakadva sprinteltek az ovis fiúk

Forrás: Cseh Gábor

Gyerekzsivaj töltötte meg az ELTE SEK sportcsarnokát, ahol óvodások és alsó tagozatos diákok mérték össze tudásukat a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és a városi Sport és Ifjúsági Iroda által szervezett terematlétikai versenyen. 

 

– Nem ez az első olyan sportrendezvény, amelyet közösen szervezünk, hiszen a városi Csótó-futást, vagy a Fő téri sportprogramokat is együtt álmodtuk meg – tájékoztatott Kívés István, a társrendező SZoESE képviseletében. – Ezek mintájára hoztuk tető alá ezt a terematlétikai versenyt a kicsiknek, hogy ebben a téli időszakban is legyen versenyzési lehetőségük. Hagyományteremtő jelleggel indítottuk útjára ezt a programot azzal a céllal, hogy az atlétikai sportág irányába „tereljük” a gyerekek érdeklődését.

 

Eredmények. 

 

Nagycsoportos óvodások: Fiú: 1. Őri Dániel (Benczúr), 2. Sereg Ábel (Hétszínvirág), 3. Keszei Dorián (Hétszínvirág). Leány: 1. Borbély Lotti (Gazdag Erzsi), 2. Nárai Anna (Szűrcsapó-SZoESE), 3. Mohl Dorottya (Benczúr-SZOSI). I. korcsoport. Fiú: 1. Gaál Zétény (Bolyai), 2. Horváth Bence (Bolyai), 3. Komondi Noel (Bolyai). Leány: 1. Takács Petra (Brenner-SZOSI), 2. Majtényi Gabriella (Derkovits-SZOSI), 3. Polgár Bianka (Bolyai-SZOSI). II. kcs. Fiú: 1. Farkas Ármin (Bolyai-SZOSI), 2. Németh Martin (Brenner-SZoESE), 2. Jankó Bulcsú (Bolyai) (holtverseny). Leány: 1. Gombos Renáta (Paragvári-SZOSI), 2. Deményi Alíz (Dési), 3. Csejtei Kornélia (Dési).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában