Teke

2022.05.20. 12:00

Csillogó ezüst - Erőn felül teljesített a Balogunyom TK

Csakúgy, mint az előző bajnokságban, a mostaniban is ezüstérmet szerzett a Balogunyom férfi NB I.-es tekecsapata.

Pum András

Gombos Gergő remekül gurított

Forrás: Szendi Péter

A balogunyomi együttes az őszi szezont – mindössze egy ponttal lemaradva az első Köfém SC mögött – a második helyen zárta. A felállás tavasszal sem változott, a bajnokság végén a Köfém végzett az első helyen, és feljutott a Szuperligába. A második helyen pedig 33 egységgel a Balogunyom TK végzett. Svajda Győző együttese csak egy hajszálnyival csúszott le a Szuperligáról – de így is minden dicséretet megérdemelnek az unyomiak. 

– Az őszi és tavaszi szezonunkra is rányomta bélyegét a sok koronavírusos és sérült játékos hiánya – mondta Svajda Győző, a Balogunyom edzője. – Ilyen nehéz szezonunk tehát még nem volt, sosem tudtunk komplett kerettel kiállni. Legjobb játékosunk, Józsa Gábor is több meccset kihagyott betegség és sérülés miatt. A szezon előtt az első öt hely valamelyikét tűztük ki célul, az előbb említett nem kis nehézségek miatt nagyon szép eredmény az ezüstérem. A Köfém teljesen megérdemelten nyerte meg a bajnokságot. 

Ami minket illet, a legutóbbi bajnoksághoz képest Virág Bence, Svajda Zoltán és Horváth Márton nagyot fejlődött, így sikerült megismételnünk a tavalyi szereplést. Az ifjúsági együttesből pedig Horváth Mártont és Biró Benjámint beépítettük a felnőttek közé, mindketten stabil csapattagokká váltak. Csapatunkból a legjobb teljesítményt Józsa Gábor és Gombos Gergő nyújtotta – utóbbi most is az észtországi utánpótlás-világbajnokságon szerepel. Tavasszal a legjobb meccsünk a hazai, Köfém (6:2) elleni ös - szecsapás volt, remek, színvonalas mérkőzésen győztük le a későbbi aranyérmest. A legrosszabb pedig utána a Csákánydoroszló elleni, idegenbeli találkozó, ahol kikaptunk. Gyakorlatilag ott dőlt el, hogy az első helyet már nem tudjuk elérni – ezt a játékosok is érezték –, az ezüstérem lehetett a reális a célunk. De a második hely megszerzése is átlagon felüli teljesítmény. Elégedettek vagyunk a bronzérmes ifjúsági gárdánkkal is, Tóth Levente és Völgyi Ádám személyében általános és középiskolás korú játékosaink szerepeltek – ha ilyen ütemben fejlődnek, egy év múlva az első csapat kapuján kopogtatnak. Ami a folytatást illeti, július közepén kezdjük a felkészülést. 

Kiss Zsolt felhagyott az aktív tekével, Horváth Flórián pedig egészségügyi okok miatt fejezi be pályafutását. Az ificsapatunkba két fiatalt, Mayer Bencét és Ferencz Somát szerződtettük. Felnőttszinten már nehezebb újakat igazolni, tárgyalunk játékosokkal, majd meglátjuk, mi valósul meg belőle. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában