Amerikai foci

2022.05.16. 07:00

Debrecenben nyert először a szombathelyi Crushers

A Szombathely Crushers divízió I.-es marakiafutball-csapata a DEAC gladiators vendégeként nyert 21-12 – szezonbeli első győzelmét megszerezve.

TG

Fotó: Cseh Gábor

A szombathelyi alakulat az előző két bajnokiját elbukta: előbb Tatabányán kapott ki 21-0-ra, majd hazai pályán a Budapest Titans ellen maradt alul 13-20 arányban. A DEAC hasonló cipőben járt, ugyanis három vereség (Budapest Tintans, Budapest Cowbells II., Guadrians) után fogadta a vasi alakulatot. Mindkét csapatnak nagyon kellett a győzelem.


A hazaiak kezdtek jobban, futottak egy touchdown-t (TD), az extrapontot viszontkihagyták (6-0). A szombathelyiek ráadásul sérülés miatt nagyon gyorsan elveszették legjobb elkapójukat, Békei Norbertet, majd első számű irányítójukat, Tatár Istvánt. Így a Crushers nehezen lendült bele, főleg a támadójátéka akadozott. De nem roppant meg, jól küzdött. A nagy akarásnak pedig meg is lett az eredménye, ugyanis a második félkidő végén átvette a vezetést: Bökfi Kornél TD-t szerzett, és sikerült értékesíteni az extapontot is (6-7).


Sőt, a harmadik negyedben a Crushers el is döntötte a mérkőzés sorsát. Tatár István TD-jével került nagyobb előnybe a szombathelyi alakulat (6-19) – az extrpont kimaradt. Majd a védelem tett bele két pontot a közösbe (6-21). Innen pedig mér nem volt visszaút a DEAC számára, ugyanis a Crushers védelme jól állta a sarat. A végeredmény a mékőzés utoló perceiben alakult kim futott egy TD-t a Debrecen (12-21) – de ez mér nem osztott, nem szorzott. Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Crushers.


– Be kell vallani, hogy nem a legjobb minősáéget képviselő elenfelet győztük le – értékelt Ács Dávid, a Szombathely Crushers divízió I.-es amerikaifutball-csapatának ügyintézője. – Ugyanakkor két vereség, ráadásul egy hosszú utazás után léptünk pályára – továbbá két kulcsemberünket korán elveszettünk. Ennek tükrében viszont igeni értékes a győzelmünk. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen a védelem – két hibát leszámítva – satabilan tette a dolgát. A támadósor pedig három TD-t is szerzett. Erre a teljesítményre lehet építeni a jövőben. A debreceni győzelemnek köszönhetően harcban maradtunk a rájátszásért – de még további győzelmekre van szükségünk, hogy a szezon előtt kijelölt célunkat teljesíteni tudjuk. Alakul, meccsről meccsre feljődika  csapatunk!


A Crushers legközelebb május 28.-án, szombaton lép pályára, a VSD Rangers gárdáját fogadja 15 órás kezdéssel a Várolsigeti pályán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában