Kézilabda

2022.05.15. 07:00

Nehéz, de nem lehetetlen a küldetésük - A szombathelyi kézilabdacsapat vasárnap 15 órától az Érdet fogadja az Arena Savariában

A női NB I.-es kézilabda-bajnokság 25. fordulójában kiesési rangadón látja vendégül utolsó hazai meccsén a Hungast SZKKA az Érd együttesét.

Sütő Dániel

Horváth Petra átlövései meghatározók lehetnek

Fotó: Unger Tamás

A múlt hétvégi Ferencváros elleni találkozó első félidejében olyan teljesítménnyel rukkolt elő hazai pályán a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia élvonalbeli csapata, amire bátran lehet építeni a sorsdöntő Érd elleni derbi előtt. 

– Talán kicsit meglepte az általunk mutatott ellenállás a bajnoki címvédőt – utalt az FTC elleni meccs első félidejére Pődör Zoltán, az SZKKA vezetőedzője. – Azt is látni kellett, hogy a második játékrész elején történt egy sebességváltás a Fradi részéről, amivel már kevésbé tudtuk tartani a lépést. Fiataljaink pályára lépésükkor még kissé bizonytalanok voltak, és nem igazán találták a mérkőzés ritmusát, viszont az utolsó 10–15 percre ismét helyreállt a játékunk. A találkozó során elértük azt, hogy mintegy 40 percig olyan arcát tudta mutatni együttesünk, amire azt gondolom, hogy büszkék lehetünk. A múltban elszalasztott lehetőségek és a rangadókon elveszített meccsek máig kísértik az SZKKA-t és rá is nyomták bélyegüket a szombathelyiek idei szezonjára. A legfájóbb meccsek egyike épp az volt, amelyet az Érd ellen idegenben veszítettek el Pődör Rebekáék. Éppen ezért vasárnap a vasiaknak legalább nyolc góllal kellene legyűrniük az Érdet, hogy az utolsó fordulóban esélyük legyen a bennmaradásra. – Komoly keresztet hurcolunk magunkkal hónapok óta – fogalmazott Pődör Zoltán. 

– Könnyen lehet, hogy a kialakult helyzetet már nem tudjuk orvosolni. Viszont azt tudni kell, hogy amióta átvettem ennek a csapatnak az irányítását, mindenki dolgozik benne becsülettel, a lányok küzdenek, hajtanak, nyerni akarnak. Amit az Érd ellen elszalasztott anno az együttes, azt most megpróbáljuk helyrehozni. Nem egyszerű a feladat, hiszen az NB I.-ben egy hasonló képességű gárda ellen nyolc góllal nyerni piszkosul nehéz. Ugyanakkor nem is lehetetlen a küldetés – tette hozzá a tréner, aki szerint a bravúrhoz nagyon összehangoltan kell működnie a védekezésnek, mögötte egy megbízható, erőteljes kapusteljesítménnyel, támadásban pedig elengedhetetlenek lesznek a precíz, pontos befejezések. 

Nem elhanyagolható a szurkolók jelenléte sem, akikkel együtt érheti csak el a célját a Pődör-alakulat – sok nézőre számítanak a lányok. A vezetőedző annyit kért csapatától, hogy a szerzett gólok számától függetlenül a hátralévő két meccsen tegyenek meg mindent a győzelemért saját becsületük érdekében. Az SZKKA az utolsó fordulóban az MTK-val, az Érd a Budaörssel meccsel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában