Kosárlabda

2022.05.21. 21:31

Nem tudta növelni előnyét a Falco, egyenlített a Szeged

A férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság rájátszásának második mérkőzésén hat ponttal maradt alul Szegeden a Falco gárdája.

VN

Fotó: © Cseh Gábor

Előnyének növelése reményében vágott neki a hosszú útnak a Falco. Már az első negyed szoros csatát hozott, a játékrész nagy részében a házigazda irányított, ám az utolsó percben Barac közelijével a Falco várhatta egypontos előnyből a folytatást (19-20). A második negyedben ismét a szegediek domináltak inkább, majd a félidő végére ötpontos előnybe kerültek (44-39). 

Szünet után sem tudott meglógni igazán egyik fél sem a másik elől, nagy csata zajlott a pályán, aminek eredményeként egállal fordultak rá a csapatok az utolsó 10 percre (57-57). Négy perccel a meccs vége előtt Davis triplájával, majd sikeres büntetőivel kilenc ponttal lépett el a házigazda (72-63). A 40. percben Perl révén ismét csak három volt közte (75-72), ám Persons hármasával, majd az azt követő duplájával eldöntötte a találkozót.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 80-74 (19-20, 25-19, 13-18, 23-17)
Szeged, rájátszás, negyeddöntő, második meccs,vezette: Benczur T., Tőzsér D. K., Fodor A.
Szeged: Persons 13/3, Balogh S. -, Cook 10/3, Bognár 7, Alston 18/3. Csere: Davis 23/12, Keller I. 3/3, Filipovics 4, Polányi -, Szatmári -. Edző: Simándi Árpád.
Falco: Somogyi 4, Perl 19, Clark 6/6, Golomán 16/6, Keller Á. 6. Csere: Benke 3/3, Váradi 9/3, Barac 11, Sövegjártó -, Hawkins -. Edző: Milos Konakov. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában