Igazolás

2022.06.29. 17:27

A Bajnokok Ligája küszöbén - Tóth Milán egyelőre a Sturm Graz második együttesével készül

Egyelőre az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokságba feljutó SK Sturm Graz II.-vel edz a Szombathelyi Haladás volt házi gólkirálya, Tóth Milán. A támadó reméli, mielőbb beverekszi magát az első ligás gárdába.

Pum András

Tóth Milán házi gólkirályként távozott a Rohonci útról

Forrás: Unger Tamás

A 20 éves Tóth Milán vasárnap írta alá 2 plusz 1 éves szerződését, hétfőn pedig hivatalosan is bejelentették átigazolását a Sturm Grazhoz. A fekete-fehéreknél korábban már futballoztak magyarok, elég Korsós György és Szabics Imre nevét említeni. Igaz, az Illés Akadémián nevelkedő, majd a Haladásban kiteljesedő Tóth Milán egyelőre az osztrák másodosztályú Sturm Graz II.-vel edz, és itt is játszik felkészülési mérkőzéseket, de reméli, idővel átkerül a Bajnokok Ligájában induló első csapat keretébe. Ez csak rajta múlik. – Nagyjából fél éve szólt a menedzserem, hogy érdeklődik irántam a Sturm Graz, de túl nagy jelentőséget azért nem tulajdonítottam a dolognak – mondta Tóth. – Már csak azért sem, mert ezt követően két-három hónapig nem jelentkeztek az osztrákok, de mint utólag kiderült, tavasszal sokszor eljöttek a Haladás mérkőzéseire, hogy személyesen is megnézzenek, kielemezzenek. Aztán a tavasz végén már egyre többször jelentkeztek, látszott, valóban érdeklem őket. 

Közben akadt érdeklődés Lengyelországból, Ciprusról és Belgiumból is, de a legkomolyabb a Sturmé volt. Emellett az NB I.-ből is kerestek – egyébként jobb anyagi kondíciókkal, mint a Sturmé volt. De ekkor már úgy voltam vele, ki tudja, lesz-e még ilyen lehetőségem, hogy egy Bajnokok Ligájában induló csapat szerződtet? Úgy gondolkodtam, ha az elején nem tudom beverekedni magam az első csapatba, akkor is rendszeresen futballozhatok a második vonalban. Vasárnap jöttem ki Grazba, megmutatták az edzőközpontot, az öltözőket, majd a kórházban a Sturm orvosa tetőtől talpig megvizsgált, aztán visszavittek az edzőközpontba, ahol aláírtuk a szerződést. Azóta ugyan csak egy-két edzésen vagyok túl, de rendesen elfáradtam. Sokan elmondták már, akik külföldre kerültek – köztük a Lieferingben védő testvérem –, nem technikásabbak, nem gondolkodnak gyorsabban, nem is gyorsabbak a kinti játékosok, mégis sokkal tempósabban, pörgősebben végeznek el minden gyakorlatot. Amikor azt hittem, hogy vége az első edzésnek, az edző szólt, hogy akkor most még a visszatámadást gyakoroljuk – persze őrült tempóban. Úgyhogy szükségem van még edzésekre és néhány felkészülési mérkőzésre, hogy felvegyem a ritmust, a játékstílust – a célom, hogy mielőbb számításba vegyenek az első csapatnál. A napokban edzőtáborba utazunk, jövő héten már kezdődik a másodosztályú bajnokság, néhány meccset biztosan itt játszom a Graz II.-ben. Barátságosan fogadtak a társak, egyikük például az első tréning után elhozott kocsival a hotelba, ahol párommal most lakunk. 

De persze szeretnénk mihamarabb saját otthonba költözni, az edzőcentrum mellett javasoltak is már lakást. Angolul egyébként jól beszélek, németül még tanulok, de szerintem nem lesz gond. – Szeretnék köszönetet mondani az Illés Akadémiának és a Szombathelyi Haladásnak is – jelezte Tóth. – Az akadémián minden feltétel, körülmény adott volt a színvonalas munkához – itt, Grazban sincsenek annál jobb pályák, kiszolgálóhelyiségek. És aki azt mondja, a hazai akadémiák nem tudnak jó játékosokat kinevelni, nem mondanak igazat. Hálás vagyok az ös - szes edzőnek és mindenkinek, aki segített pályafutásomban, egyengette utamat. Köszönöm a Haladás vezetőedzőjének, Németh Szabolcsnak és másodedzőjének, Sipos Norbertnek a felnőttcsapatnál nyújtott segítséget. Nagy lépcsőfokot léptem, de hiszem, hogy megállom a helyem. „– Milánban hatalmas potenciál rejlik, tökéletesen beleillik a követelményrendszerünkbe – idézi a Sturm hivatalos honlapja Andreas Schicker sportigazgatót. – Sebességet hoz a csapatunkba, és remek statisztikái voltak a Haladásnál. Örülök, hogy hosszú távon a Sturm mellett döntött, sikeres kezdést kívánok neki a második csapatunkban.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában